A növények közül a legfejlettebb testszerveződésűek a hajtásos növények. Ide soroljuk a harasztokat, a nyitvatermőket és a zárvatermőket. Testük közös jellemzője a szárból és levelekből álló hajtás, valamint a hajtással összefüggő gyökér. Az evolúció során az elsőként kialakult hajtásos növények a harasztok, melyeknek ősei a vízparton élő, a vízi életmódtól részben már elszakadó, ősi zöldmoszatok voltak. A legősibb harasztokból alakultak ki a nyitvatermők is.

A harasztok testfelépítésének főbb jellemzői, hogy hajtásuk valódi szövetes szerkezetű szárból és levelekből áll, a hajtás földben lévő részéből pedig a gyökér indul ki. Jól fejlett szállítószövet rendszerük a gyökérből a száron át a levelekre is kiterjed. Ez elősegíti a szárazföldi élethez való fokozottabb alkalmazkodást. A szállítószövetek ugyanis a vízszállítást segítik nagyobb magasságba, és egyúttal a hajtás szilárdságát is fokozzák.

A harasztok életmódját spórás szaporodásuk határozza meg. Mivel a megtermékenyítés folyamatához vízre van szükségük, ezért többnyire nedves, árnyékos helyen élnek. A kihulló spórákból soksejtű, lemezformájú teleptest alakul ki. Ezen fejlődnek ki az ivarszervek. Az előtelep felületét borító vízben a csillós hímivarsejtek úszva jutnak el a petesejthez. A megtermékenyített petesejtből azután kifejlődik a harasztnövény, rajta a spóratartókkal. A harasztokat 3 csoportba soroljuk:

1. korpafüvek osztálya

Száruk villásan elágazik, apró, spirálisan ülő leveleik vannak (pl. Kapcsos korpafű, részeges korpafű)

2. zsurlók osztálya

Leveleik nincsenek, csak pikkelyeik, ezért a zöld színtestek az elágazó szárban találhatók. Itt megy végbe a fotoszintézis. A zsurlókon kora tavasszal barnás színű spóratermő hajtás fejlődik. A tavaszi hajtás elpusztulása után fejlődik ki a zöld nyári hajtás (pl. Mocsári, mezei, erdei zsurló)páfrány

3. páfrányok osztálya

A legfejlettebb harasztok. Száruk a föld felszíne alatt vízszintesen helyezkedik el (gyöktörzs). A trópusokon élő fajaik között fatermetűek is akadnak, ezeknek föld feletti szára van. A páfrányok levelei nagy felületűek, erősen tagoltak. A levelek fonákján találhatók a spóratartók (pl. Erdei pajzsika, gímlevelű páfrány, édesgyökerű páfrány).