Hirdetés

Szigeti veszedelem – 09. Pars nona

Szigeti veszedelem – 09. Pars nona – Zrinyi Miklós

                    1.
Hova ragadtattam én könnyü pennámtul?
Holott tanulhatnék Dedalus fiátul:
Kis készülettel indultam tengeren túl,
Kis  elme ez, ki ir nagy Atyám dolgárul.

                    2.
Kiván nyugodalmat vers és historia,
Nem haragos Márssal lakik Musák fia;
Hangos dob, trombita Apollót nem hija
Verscsinálásokrul harcra s viadalra.

                    3.
Engemet penig, midőn irom ezeket,
Márs haragos dobja s trombita felzörget.
Ihon hoz házamban füstölgö üszöget
Kanizsai török, óltanom kell eztet.

                    4.
Még sem tanácstalanúl kezdtem munkámat,
Tudván ez dologhoz nagy tartozásomat.
Nem röjtöm Istentül vett talentumomat,
Kézzel is, ha lehet, követem Atyámat.

                    5.
Fáradhatatlanul Ali Kurt forgolódik,
Három helyen tüle nagy sánc csináltatik,
Az honnan ágyukkal Szigetvár lövetik,
Nappal és éjjel is bástyája töretik.

                    6.
Két napja mult már el, Zrini Szigetvárbul
Nem megyen ki harcra, igen nagy okokbul,
Noha minduntalan vitéz Deli Vidtul
Kérettetik, bocsássa hogy Szigetvárbul.

                    7.
De Zrini Deli Vidnak igy beszél vala:
“Az ki az szerencsét meg nem zabolázza,
Hanem mindent elereszt erős szájára,
Végtére is veszélyre aztot ragadja.

                    8.
Még mindeddig szerencse mivelünk tartott,
Isten kegyelmébül győzödelmet adott;
De mivel forgandó, ha kezd adni hátot,
Egyszersmind ránk burit veszélyt s ártó habot.

                    9.
Higgyed, nem heában nyugodtam én itt benn,
Nagy dolgokat forgattam gondos szüvemben.
Ha törökök elbiznák magok ez helyben,
Akarnám, gondolnák, vagyunk félelemben:

                    10.
Akkor véletlenül mi reájok mennénk,
Kárt és veszélyt nagyot köztök cselekednénk,
Azalatt császárnak talán hirt küldhetnénk,
S talán tüle hamarább megsegitettnénk.”

                    11.
Igen javallá Vid az ura tanácsát,
És legottan mindjárt fölajánlá magát:
“Ha akarod, uram, én fáradságomat
Érted nem restellem, sem vérem hullását.

                    12.
Vagy éjjel vagy nappal  mondod, megindulok,
Törökök közt megyek, mert nyelvökön tudok,
Hogyha mesterséggel semmit nem használok,
Erővel, kardommal mégyek őáltalok.”

                    13.
“Édes vitéz szolgám (igy felele Zrini),
Nem kell te vitézségedben kételkedni,
De tenéked Szigetet el nem kell hadni,
Itt énvelem együtt kell aztot őrizni.

                    14.
Talán rendelt Isten mást erre dologra,
Ki kevesebb kár nélkül ezt fölvállalja.”
Zrini Deli Viddal igy beszélnek vala,
Azonban szólton szól Ali Kurt ágyuja.

                    15.
Erős Radivojon rendi istrázsának
Vala, és mellette Juranics vajdának.
Ezek kapu fölött vigyázásban voltak,
Radivoj igy szólla másik barátjának:

                    16.
“Juranics vajda, édes vitéz barátom,
Nézd, min gondolkodom, édes jobbik szárnyom!
Az mi jó urunkat nagy gondokban látom,
Mint magyar királynak törökrül hirt adjon.

                    17.
Mindenütt jól tudom az kalauzságot,
Éjjel vihetek végben én illen dolgot.
Mig felkél, megvárom az szép holdvilágot,
De előbb megmondom az urnak ez dolgot.

                    18.
Higgyed, oly nagy merézség szállott szüvemben,
Az minemüt soha nem tudok éltemben,
Ugy tetszik, nappal is az török seregben
Kézzel magam nagy dolgot vihetnék végben.”

                    19.
Mikor vajda Radivoj beszél illyeket,
Az másik vajdának fölgyujtá az szüvét,
Juranicstul azért lén ilyen felelet:
“Hová hagynál, Radivoj, tehát engemet?

                    20.
Egyedül ily veszedelemre magadat
Akarnád-é vetni, s itt hagyni társodat,
Az mely szeret tégedet, szintén mint magát?
Futsz, Radivoj, tülem s én szüvemtül tahát?

                    27.
Te haszontalanul hitegetsz engemet,
Soha meg nem lágyitod az én szüvemet;
Szállitson szerencse minden veszedelmet
Én ifju fejemre, de elmegyek veled.”

                    28.
Igy megyen két vajda Zrini eleiben,
Az hol Deli Viddal van beszélgetésben.
Elöl  szól Radivoj: “Ne csudáld szüvedben,
Uram, hogy mi ketten jüttünk te elődben.

                    29.
Láttuk az bástyákrul nagy esztelenségét
Az mi ellenségünknek, és henyélését;
Tegnap sok itallat terhelték fejeket,
Most bizvást alusznak, nem esmervén minket.

                    30.
Ha engeded, éljünk szerencsével mi mast,
Ketten általmegyünk az táboron bizvást,
Hirt viszünk császárnak, mely Bécsben vagyon mast,
Micsodás ellenség van Sziget körül mast.

                    31.
Én itt mind jól tudom körül az föld csinnyát;
Arra megtanitott untalan vadászat;
Megbujjuk mi lopva az török táborát:
Ad Isten szerencsét, az ki mindent adhat.”

                    32.
Itten örömében Zrini könyvet hullat,
Megölelvén őket, az égben fölkiált:
“O, hatalmas Isten, ki vered hadakat,
Nem elegendőül téged nyelvem áldhat,

                    33.
Nem akarsz elveszteni még szintén minket,
Mivel adsz közinkben ily erős szüveket.
De mi elegendő lesz ti érdemetek,
O, minden dicséretre méltó vitézek?”

                    37.
Igy adnak választot az két vitéz vajda:
“O, hatalmas vitéz, Szigetnek nagy ura,
Ajánlásod böcsüljük, de tedd máshova,
Nem ösztönöz adomány minket próbára.

                    38.
De ád az jó hir-név nékünk erre szüvet,
Mellyet irigy üdő tőlünk el nem vehet,
Csak jó egészségben maradjon te fejed,
Mindenkor megtaláljuk nálad ezeket.”

                    39.
Mikor elereszté Zrini vitézeket,
Deli Vid az ajtón kikéséré őket,
Mindeneknek ada szép emlékezetet,
Avval ajándékozá az vitézeket:

                    40.
Magáról elvévé, adá Radivojnak
Bőrét nagy arabiai oroszlánnak,
Mellyet elvett testérül Abdus Elamnak,
Életével eggyütt Singér bék fiának.

                    41.
Szép arannyal varrt üngöt vörös atlacbul
Azután Deli Vid levévé magárul;
Ő ezt levonta szerecsen Hamvivánrul,
Juranics vajdának adá ajándékul.

                    42.
“Kivánom, szerencséssen ezt viseljétek”,
Igy monda Deli Vid; de többi vitézek
Ki kardot, ki sisakot ada nekiek;
Fegyveressen osztán kapu felé mennek.

                    43.
Vala oly órában,  mikor minden állat
Legcsendeszebben magának nyugodalmat
Vesz; juhász, szántó aluszik kedves álmat,
Juhok mellett nyugszik kuasz, mely megfáradt.

                    44.
Akkor az vitézek kimennek mindketten,
Hiját segítségül Jehovát szüvökben,
Vannak bátorságban és nagy reménségben,
Mindenfelől vigyáznak nagy sötétségben.

                    45.
Nem menének vártul igen messzi földre,
Látnak sok törököt az gyöpön heverve,
Gondolkodnak: menni volna legjobb merre,
Hon inkább az török eszben nem vehetné?

                    46.
Bizony két vad farkashoz hasomlók ezek,
Mikor mindenfelé azok barmot néznek;
Mindenökre örömest ők elmennének,
Végre hon legtöbb ordít, arra ügetnek.

                    47.
Radivoj Juranicsnak azt mondja titkon:
“Az nyomunkra vigyázz, édes vitéz társom.
Én elől csinálok utat nagy hatalmon,
Mert feküsznek törökök részegek ihon.”

                    50.
Valamerre megyen két vajda fegyverrel,
Fest sátort és földet bővön török vérrel;
Sok név nélkül való nép kard miát hull el,
Két vitéz kéz miát mezőn szerte széllel.

                    51.
Két táboron vágták már által magokat,
Még sem vészik eszekben szörnyü károkat
Az részeg törökök, bor miát nem láthat
Akarmely okos is; rossztul jót nem válthat.

                    52.
Harmadik táborban, hon Szulimán fekszik,
két vitéz oroszlány haraggal érkezik:
Apró sátorokat ők mind elkerülik,
Jönnek egyben, az hol Kadilesker fekszik.

                    54.
Juranics karddal megy lassan ő ágyához,
Két kezével nyula éles szablyájához,
Felemelvén csapá meztelen nyakához,
Legördül az feje az szép zöld pázsithoz.

                    55.
Valamint eszbe vé ezt az ő inasa,
Kiált; nem sokáig de lén kiáltása,
Ura után küldé Radivoj csapása
Szerencsétlen lelkét mélységes föld alá.

                    56.
Kadilesker mellett egy aranyos zofrán
Fekszik bársony vánkoson török alkorán.
Ezt jelért Juranics, hogy volt ilyen próbán,
Magával elvivé, Radivoj igy szólván:

                    57.
“Véghez ment, Juranics, mi minden szándékunk,
Utat törökök közt magunknak csináltunk;
De tovább szerencsével nem jó játszanunk,
Jerünk ki közzülök; nem jó itt mulatnunk.”

                    58.
Mindaddig kerülék az sok sátorokat,
Végre kimenének, az hol vége szakadt
Az széles tábornak; Almás vize partját
Jobb kézre elhagyák, s nem nézik az útat.

                    59.
Nem messzi táborttul háromezer tatár
Járja az istrázsát, s ott Idriz zagatár
Vagyon személyével; ő köröskörül jár,
Hogy hátul kaurtul ne essék semmi kár.

                    60.
Ezek eszbe vévék az két vitéz vajdát,
Az ki előljáró, “Kimszi! Kimszi!” kiált.
Már semmi reménséget eggyik sem láthat,
Mindenik erdő felé fut, az mint futhat.

                    61.
Már nem fél Radivoj mert bement erdőbe,
De másik nem vala ollyan gyors erőbe;
Eztet az tatárok vevék kerületbe,
Ugy hogy nem maradott semmi reménségbe.

                    62.
Radivoj visszanéz, s nem látja az társát;
Gondold meg az ő rettenetes bánatját.
“Juranics! Juranics!” sürü erdőn kiált,
De nem más, csak Echo néki bus választ ád.

                    63.
“Juranics! Juranics! én hova hagytalak?
Micsodás ebeknek prédául adtalak?
Hon keresselek már, és hon találjalak?
Micsodás föld hátán téged nyomozzalak?”

                    64.
Igy búsul s igy kiált, s nyomra visszamegyen,
Hogy valamint Juranics nyomát esmérjen.
Hát nagy kiáltást hall; arra visszamegyen,
Látta Juranicsot, hogy török közt légyen.

                    65.
Mit csináljon maga, s micsodás fegyverrel
Szerelmes társát török közzül hozza el?
Nem használ, ha maga rá megy személyével,
Avval semmit társának, ha ottan vesz el.

                    66.
Szép aranyas kézij az óldalán vala,
Mellyet azon éjjel töröktül nyert vala,
Ezt gyorsan pusdrábul nyillal kiragadá,
Nyilat idegestül az füléhez vonyá.

                    67.
Röpül az tollas nyil, Sabaszot mellyébe
Találá, és megjárá szintén középbe,
Ő halva leesik társának ölébe,
De társát másik nyil találá bal fülbe.

                    68.
Ott Juranics körül hat holt tatár fekszik,
Ki miát legyen ez, sohun nem tudatik;
Azonban Idriz vezér oda érkezik,
Ő szeme láttára két tatár elesik.

                    69.
Elbusúlt az vezér, nem látja, ki csinált
Sok vitézi között gyorsan ennyi halált;
Igy mond Juranicsnak, kivonván szablyáját:
“Te fogsz mindnyájokért fizetni egy halált.”

                    70.
Nem tarthatja tovább Radivoj bánatját,
Oda rugaszkodik, az hun látja társát.
“Engem, engem, vitézek!” Messzirül kiált,
“Engem öljetek meg, nem az én társomat!

                    71.
Én voltam az oka azok halálának;
Én, nagyobbik feje ennek az próbának
Semmit nem mivelt ez, de nem is árthatnak
Ily gyermekek, mint ez, ily hatalmas hadnak.”

                    72.
De kegyetlen tatár annak vádolását
Füle mellett ereszti, s fejében szablyát
Juranicsnak vágja; ő leburul hanyatt,
S vérrel kiereszti lelke tisztaságát.

                    73.
Leesik Juranics, mint egy szép virágszál,
Kit kegyetlen munkás nagy vassal lekaszál,
Avagy ha tövébül kidül liliumszál,
Mely szép növésében tavaszi mezőn áll.

                    74.
Mint fene leopárt, ha elveszti kölkét,
S ha előtalálja vadászok seregét,
Rájok mérgét, fogát, rájok viszi körmét,
Dárdát halomban ront, s ott veszti életét:

                    75.
Igy dühös Radivoj ellenségre megyen,
Az nagy seregek közt Idrizt tartja szemén,
Sok száz fegyverütést magára fölvészen,
nem gondol, társáért mert majd boszut tészen.

                    76.
Idrizt seregek közt immár megtalálta,
Egy csapásban ketté derekben szakasztá,
Maga is sebek miát esék hanyattá,
Társa mellett lelkét Istenhöz bocsátá.

                    77.
O, áldott, o, boldog, o, erős vitézek!
Ha mit az én magyar verseim tehetnek,
Soha ti dicséretre méltó hiretek
Meg nem hal, mig folynak alá sebes vizek.

                    78.
Mig az nap meg nem áll, mig az magyar nemzet
Karddal oltalmazza az keresztény hitet,
Élni fog nevetek; ti penig az Istent
Örök boldogságban mostan dicséritek.

                    79.
Azonban Deli Vid külső palotában,
Az Ur háza előtt esék mély álomban;
Csak oly fegyveressen, sisakban, páncérban,
Ülve alszik vala egy széles ablakban.

                    80.
Egyszersmind felugrék, mint egy eszeveszett,
Az urához mene, és igy szólni kezdett:
“Uram, minden reménség szüvembül esett:
Ihon az két vajda is mostan elveszett.”

                    81.
Csudálva hallgatja jó Zrini ezeket,
És választul adja okossan eztet:
“Miért hagyod sirnya te kemény szüvedet,
Mint egy kis leánzó? tarts meg könyveidet.

                    82.
Nem illik tehozzád, sirj mint egy üdőtlen,
Nem szállhat vitézre szerencse véletlen;
Gonoszt készen várnunk kell nékünk szüvünkben,
De nem csak egykor, hanem minden üdőnkben.

                    83.
Most már azon kérdezlek: te hon hallottad
Két erős vajdának kegyetlen halálát?”
Nem tarthatja Deli Vid de maga sirását,
Felel az urának illen okos szókat:

                    84.
“Ne csudáld szüvemet, hogy keservessen sir,
Mert igen általverte az kegyetlen hir.
Nem mindenkor magával ember szüve bir,
Ha az tüle elvész, kit szerencse igér.

                    85.
Elmém gondolatját hogy inkább enyhitsem,
Előbb leültem vala egy sellyeszékben,
Alig huntam vala be fáradott szemem,
Ihon vitéz Radivoj jüve előmben.

                    86.
Ollyan fegyveressen bizony ütet láttam,
Valamint magamtul mikor elbocsáttam,
De sok kemény sebben és bű vérhullásban;
Alig, hogy ki légyen, esmerhetni tudtam.

                    87.
Száz helyen megnyitott az ő vitéz mellye,
És még annyi sebet hordoz vitéz feje.
Sisak, oroszlánybőr, mely őtet födözte,
Sok megaludt vérrel van beförtőztetve.

                    89.
Hogy szólok őhozzá, nékem tetszik vala:
,Ki bánt igy teveled, oh, te vitéz vajda?
Ezt  az megaludt vért, mely tested csunyitja,
Kicsoda belőled fegyverrel ontotta?

                    90.
Nem igy várt tégedet szigeti kapitán,
Az ki tefelőled van nagy gondolatban;
Szigeti sereg is nagy reménségben van,
Segétsége lészen vitézséged után.’

                    91.
Ő penig ezekre énnékem nem felel
Semmit is, csak néz reám szomoru szemmel;
Sok ohajtás után végre horvát nyelvvel
Eztet mondja nékem nagy keserüséggel:

                    92.
,Mig Isten akarta, Deli Vid, én éltem,
De keresztény hitért most halált szenvedtem
Juraniccsal eggyütt, s most elődben jüttem,
Én meztelen lélek, töröknél van testem.

                    93.
Semmit ne irtózzál, Deli Vid, éntülem,
Nem sok üdő mulván leszesz eggyütt velem,
Mert mártyromságot néked is az Isten
Mind urastul eggyütt rendelt, s helyt az égben.

                    94.
Ne felejtkezzél el azért vitézségrül,
És ne is rettenj meg az pogány töröktül,
Én erőt tenéked kérők az Istentül;
Isten légyen veled, maradj meg vitézül.’

                    95.
Igy monda, s eltünék, mint gyors szél előttem,
Mint egy könnyű árnyék az levegőben;
Heában utánna futok, hogy öleljem
Háromszor, de csak esék kezem semmiben.”

                    96.
Alig végezhette Vid szomorú szavát,
Hogy bástyákrul hallának iszonyu lármát.
Az török táborban nagy zöndülés támadt,
Mert most veték eszekben kárvallásokat.

                    97.
Ihon az holt vezért az tatárok hozzák,
Fényes zászlójokat ők földre forgatták,
Rettenetes zajjal urokat siratják,
Fegyverét s jó lovát teste után hozzák.

                    98.
Máshul Kadileskernek temetés készül,
Csaknem egész tábor arra az helyre gyül.
Ott áll Mihaliogli, ott sok vezér körül,
Csudálják, ily dolog lett csak két vitéztül.

                    99.
Siratja Szulimán az nagy Kadileskert,
Mert nálánál soha okosbat nem esmert.
De sátorbul kijünni császár nem is mert,
S azért rajta senki változást nem esmert.

                    100.
Mindkettőt egy helyre az vezérek vivék,
Azután mindenbül őket vetkőzteték.
Arabiai balsamummal megkenék,
Egy nem mély verömben mind az kettőt tevék.

                    101.
Temetések fölött kiáltnak az hozsák,
Kétségben ne essenek, azon biztatják,
Sok dervis s talismán Mahometet hiják
Nékik segétségül, s azután ott hagyák.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!