Hirdetés

Szigeti veszedelem – 05. Pars quinta

Szigeti veszedelem – 05. Pars quinta – Zrinyi Miklós

                    1.
Egyfelől Szulimán van nagy készülettel,
Másfelől horvát bán várra gondot visel,
Megtölt szorgos füle már császár hirével,
Hogy jün romlására minden erejével.

                    2.
Áll rettenthetlenül Zrini nagy gondokon,
Mint nagy tornyos küsziklák magas Késmárkon;
Heába küszködnek nagy szelek azokon,
Erejeket vesztik heában ostromon:

                    3.
Ugy Zrinit nem ijesztheti gond, sem rettentés,
Ha Atlas leromlik, ha az nagy ég leés;
Mert állhatatosra az félelem nem és,
Az ki igaz üggyel s jó szüvel fegyveres.

                    4.
Hadnagyokat, vajdákat előhivatá,
Az vitézlő rendöt mind elől állatá;
Mikor eggyütt lenni őket mind meglátá.
Ily szókkal hozzájok bölcs száját megnyitá:

                    5.
“Nem véletlen dolgot szerencse ránk készit,
Nem teszi váratlanul ránk, az kit épit;
Kit nagy szüvel vártunk, vitézek, vagyon itt,
Had, fegyver előttünk, mellyet pogány készit.

                    6.
Hatalmas török császár szultán Szulimán
Huzza ránk haragját, mint dühös oroszlán,
Minket elveszteni és rontani kiván,
Vagyon reménsége szántalan sok hadán.

                    7.
Minden reménsége az sereg sokaság,
Hatalma, ereje szántalan jancsárság,
Biztatja veszélyünkre sok számu lovasság,
Sok világszegletről öszvegyült pogánság.

                    13.
Nem gondolhatjuk azt, hatalmas vitézek,
Hogy az mi kezeink, bár készek s kemények,
Véghez ily rettenetes próbákat vittek,
Mellyekért tisztelnek minket az emberek:

                    14.
Nagyobb erő volt az, mert az nagy Isten volt,
Az ki miérettünk hatalommal harcolt,
Kezünknek erőt, szüvünknek bátorságot
Csinált, és az pogánytul elvette aztot.

                    15.
Ihon mit cselekedett értünk Siklósnál
Az kegyelmes Isten számtalan tatárral:
Mint az terhes fölyhő, jütt ránk sokasággal,
Minket kész prédának tartott ő magánál.

                    16.
Az Isten azoknak elrontá rendeket,
Megtompitá nagy szüvöket s fegyvereket,
Azért nem akarának várni bennünket,
Vágtunk le őbennek kétszer két ezeret.

                    23.
Előbb elfogy éltem, oh, erős vitézek,
Hogysem kimondhassam kegyelmét Istennek,
Most sem hágy el nagy hatalmu keze tiktek,
Ti is ő szent nevéjért serénkedjetek.

                    24.
Mindenfelől ránk néz az nagy keresztyénség,
Mi vitéz kezünkön van minden reménség,
Soha még mireánk nem jütt rut szégyenség,
Azért rakva hirünkkel föld, tenger és ég.

                    25.
Mostan megnevelnünk kell az mi hirünket,
Avagy tisztességgel végeznünk éltünket;
El nem rontja üdő cselekedetünket,
Valamig világ lesz, és lát ember eget.

                    26.
Az is minekünk nagy tisztességünkre van,
Hogy maga ellenségünk szultán Szulimán,
Kit mi ha meggyőzünk, mint reménségünk van,
Világbiró császárt meggyőztük az harcban.

                    27.
Harcolnunk peniglen nem akarmi okért
Kell, hanem keresztény szerelmes hazánkért,
Urunkért, feleségünkért, gyermekinkért,
Magunk tisztességéért és életünkért.

                    28.
Előbb halva lássa pogány eb testünket,
Hogysem elveszessük megszámlált kéncsünket,
Hogysem ő porázon hordozzon bennünket,
Szabadságunkkal eggyütt rontván hirünket.

                    34.
Ez a’ hely s ez az vár légyen dicsőségünk,
Avagy madár gyomra mi koporsóhelyünk.
Mindenképpen emberek s vitézek legyünk,
Ugy marad meg örökkén az mi szép hirünk.

                    35.
Fejem fennáltáig lészek én veletek,
Esküszem seregek élő Istenének!
Kivánom, hogy ti is igy cselekedjetek,
Éles  szablyát kézben tartván esküdjetek.”

                    36.
Vitéz Zrini szavával megbátorodtak,
Az egész szigetvári vitéz leventák
Előtte megrendelt seregben állottak,
Mezételen fegyvert kezekben tartottak.

                    37.
Mint mikor az fölszél Késmárkbul kiszakad,
Ama sürü fenyős erdő közben akad,
Támaszt zugást nagyot, nem reked s nem lankad,
Hajol előtte lágy, és kemény ág szakad:

                    38.
Illyen nagy zöndülés esék ő közikbe,
Mert fölforr az haragos vér mindenikbe,
Kivánja mindenik: ellenség vérébe
Hamar kezét fösthesse, és az szüvébe.

                    39.
Ott Farkasics Péter (mert meggyógyult vala
Abbul csapásbul, kit Rahmattul nyert vala)
Szablyát hüvelyéből gróf előtt kiránta,
Az egekben nézve igy esküszik vala:

                    40.
“Halld meg te, igaz Isten, én beszédemet,
És te, o, vitéz gróf, én esküvésemet!
Hazámért kéméllem hogyha életemet,
Ha vigan nem ontom, a’ hol köll, véremet;

                    41.
Hogy ha, meddig élek, elhagyom uramat,
Vagy gondolok az hely ellenpractikákat:
Isten, bosszuálló köveddel magamat
Üss meg, és lelkemet vesd pokolban hanyatt.”

                    42.
Volt Farkasics Zrininek főkapitányja,
Ő serege kétszázharmickettő vala,
Mindeniknek páncér, karvas és sisakja;
Mindnyájan fölszóval igy esküsznek vala.

                    43.
Mihant félre álla az vitéz kapitán,
Jün százötven karddal Novákovics Iván;
Haragos tigrisnek vagyon bőr az hátán,
Kegyetlen sastoll van szegezve paisán.

                    44.
Novák Debeljáknak nemzetiből való,
Cselekedeteivel is bizony hasomló,
Törött lába alatt sokszor török zászló,
Hevert ő alatta sok török, sok holt ló.

                    45.
Száz meztelen szablyát Dandó hoz ez után,
Maga van előttök, jár mint egy oroszlán,
Ez is ugy esküvék, félre álla osztán,
Utánna érkezék százzal Orsics István.

                    46.
Ennél nem szülhetett anya mérészebbet,
Erős testtel biró sem termetessebbet,
Azt tudnád, hogy Márs jár, mikor látod őtet,
Sokszor szemeivel törököt kergetett.

                    47.
Jün Szecsődi Máté, nagy tarka kecsével
Befödözve magát, és páncér fegyverrel,
Nagy meztelen pallost tart erős kezével;
Megesküvék ez is száz erős legénnyel.

                    48.
Hát Alapi Gáspár négy ötven szablyával
Jün, van befödözve párducnak hátával,
Vitéz módra ékes szép daru tollakkal,
Bővölkedik vitézséggel s okossággal.

                    49.
Jüsz te is, kegyetlen Radován Andrián,
Mert urad kiváltott az olaj-bég sarcán.
Higgyétek, nem fenébb ennél az oroszlán,
Mikor török seregben keveredve van.

                    50.
Küldött már hatszázat törököt pokolban,
De még küld ezeret, van ollyan szándékban,
Száz seb vagyon testén, mellyet nyert harcokban,
Nem régen legtöbbet, hogy esék fogságban.

                    51.
Ihon Stipán Golemi rettentő testtel
Lépik, mint egy halom, rettenetességgel;
De ennek nem árthatni soha fegyverrel,
Mert keményebb bőre vasnál s kemény kűnél.

                    52.
Im Bata Péter is deli öltözettel
Jün eggyütt haragos Patatics Péterrel,
Papratovics Farkas jün könnyü testével;
Ez mindenik vala száz-száz jó legénnyel.

                    53.
Maga Kobács Miklós kétszáz legényt vezet,
Mert hadnagy Cserei Pál társa elveszett.
Bizony ezeret is ez méltán vezethet,
Mert ravaszabb nálánál hadban nem lehet.

                    54.
Jün Balázs deák is nagy Győri Mátyással,
Medvei Benedek hatalmas Bikával,
Mondom, bizony hatalmas Bika Andrással,
Ki lovat s törököt öl csak egy csapással.

                    55.
Geréci Berta is ötven legént vezet,
Mert többi Olaj bék keze miát veszett;
Maga is Geréci fején sebesedett
Legutolsó harcon, kiben basa veszett.

                    56.
Juranics Lőrinc is zászlótartó vala,
De nem régen történt vajdája halála,
Azért érdeméért tevék most vajdává,
Mert sok vitézségét harcokon mutatá.

                    57.
Iffiu Juranics, melynél szebb iffiat
Soha az nap szeme világon nem láthat,
Vezet maga után ez két ötven szablyát,
Orostoni Péter utánna más százat.

                    58.
Hoz Horvát Radivoj száz legényt ez után,
Eztet százzal követi Bajoni Iván;
Guszics András százzal az ő nyomába van,
Ez megtartá Zrin-várát töröktül bátran.

                    59.
Ihon Deli Vid is, törökök ostora
(Mert tanitja üket gyakor szaladásra),
Jün maga ez utól hatalmas leventa,
Véle jün haragos ötször ötven szablya.

                    60.
Kevés hasomlitanom ezt oroszlányhoz,
Mert hasomló hadverő haragos Márshoz;
Látszik az szemén, is hogy halált s lángot hoz,
Ez négy ölni vas dárdát kezében hordoz.

                    61.
Selyem páncér ünggel öltöztette testét,
Nagy nyusztbőr kápával befödözte fejét,
Azon kerecsen szárny mutatja szépségét,
Egy nagy nehéz paizs sulyositja kezét.

                    62.
Nagy mamuz az lábán kemény földet szántja,
Kemény fringia-kard oldalát támasztja;
Ez volt szigeti leventáknak virágja,
Bölcs, erős, gyors, haragos, mikor akarja.

                    63.
Ezek mind esküvének szigeti grófnak,
Hogy véle az várban meghalni akarnak,
És hogy ó mellőle holtig el nem állnak,
Hanem hivek lesznek néki s az országnak.

                    64.
Mustrát elvégezvén szorgalmatos Zrini,
Várnak állapotját kezdé látogatni,
Ágyukat bástyákra rendel felhuzatni,
Fegyvert vitézeknek és port osztogatni.

                    65.
Mindenféle profontot, hadi szerszámot,
Bort, kenyeret és hust, és elegendő sót,
Sok kapát, lajtorját, mindenféle ásót,
Tüzes mesterséget, föcskendő tüzótót,

                    66.
Sok deszkát, taligát és égni való fát,
Salétromot, kénkűt s égett mogyorófát,
Sok kemény tölyfábul temerdek gerendát;
Egy szóval, az mi kell várnak, mindent hozat.

                    67.
Meghagyá azután: senki ellenséggel
Beszélni ne merjen, az pogány törökkel;
Mert ha találtatik, megfizet fejével,
És nem lészen néki semmi kegyelemmel.

                    68.
Istrázsákat osztán körül az palánknak,
Hogy mind éjjel-nappal eztet renddel járják.
Futnak, szorgoskodnak az sok vitéz vajdák,
Magok személyek szerint várat vigyázzák.

                    69.
Mikor mind ezeket Zrini vivé rendben,
Mikor hivatalját tudja immár minden,
Tartozása szerént irá egy levélben
Magyarországi királynak ilyenképpen:

                    70.
“Vagyon immár két heti, Felséges Uram,
Hogy az török császár késziti kardját rám.
Bizonyos emberimtül eztet hallottam,
Azért Felségednek ezt tudtára adtam.

                    71.
Az mint lehetett is, készültem mindennel,
Vitéz szolgáimmal, mindenmód fegyverrel,
Szorgos vigyázással és minden jó renddel;
Vége szerencsének de vagyon Istennél.

                    72.
Irhatom bizonnyal aztot Fölségednek,
Hogy provideáltam Sziget szükségének.
Ha kézbül maradást rendelt Isten ennek,
Ez tartja meg, az mely ir te Felségednek.

                    73.
De félek, más véget tett Isten ez várnak,
És az várral eggyütt az te hű szolgádnak,
Mint fövénynek mondják mert számát pogánnak;
Azért csak kűvel is itt beburithatnak.

                    74.
De csak az te fejed legyen egésségben,
Örömest meghalok én ebben Szigetben.
Kérem Felségedet, hogy emlekezetben
Fiaim légyenek nálad, s kegyelemben.

                    75.
Mostan én örökkén bucsuzom tetüled,
Mert tudom, nem látom soha Fölségedet,
Azért, ki teremté földet és az eget,
Az az mindenható Isten légyen veled.”

                    76.
Elvégezvén levelét, bepecsételé,
Osztán fiát, Györgyöt, szépen megölelé,
Okossan, röviden néki igy beszélle,
Az gyermek atyja szavát igen fülelé:

                    77.
“Fiam, én utolszor most látlak tégedet,
És azért is áldom az én Istenemet,
Hogy hallanod hagyta végső beszédemet;
Halld meg fiam, kérlek, az én intésemet.

                    82.
Fiam, annak szolgálj és járj azon uton,
Kit fia Istennek rendelt ez világon,
Ez ád néked erőt az török pogányon,
Ez ád jó szerencsét ezen a világon.

                    83.
Osztán emlékezzél az én sok próbámrol,
Ne légy, mint elfajzott galamb kemény sastul,
Karddal te keressed hiredet pogánytul,
Mondhassák, igazán fajzottál Zrinitül.

                    85.
Ezt  az levelemet vidd gyorsan királyhoz,
Tudhasson idején készülni az hadhoz,
És nyulni jó móddal az ország dolgához,
Mert sietséggel jün Szulimán az várhoz.”

                    86.
“Kemény szivü atyám, mit kegyetlenkedel?
(Igy iffiu Zrini az nagy bánnak felel)
Engemet magadtul kergetni akarsz el,
Hogy tüled elváljak örökös üdővel?

                    87.
Nem igy fia sasnak én igaz sas lészek,
Hanem elfajzott veszteni való kölök,
Ha én halál előtt oly igen félemlek,
Kit vig szüvel keressz, én aztot kerüljek?”

                    91.
De atyja igy felele okos elmével:
“O, nagy szüvü gyermek, s teli bölcsességgel!
Mennyire bővölködöl te keménységgel,
Annyira tüzedet illik óltanom el.

                    95.
Nem mienk az lélek, hanem az Istené,
Te fogsz-é kedvedre sáfárkodni véle?
Tarts meg, fiam, magadat nagyobb szükségre,
S szegény romlott hazánknak jobb üdejére.

                    96.
 Szükség, hogy én itten végezzem napomat,
Mert Isten rendelte itt végső órámat,
Most utolszor mutatnom kell mivoltomat;
Kövessed, mikor kell, te is nagy próbámat.”


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!