T. CZINKE ÚRNAK

2 perc olvasás

T. CZINKE ÚRNAK – Vörösmarty Mihály

Egy boldog észnek messzeható tüze
Villám sugárral fejti ki a homály
Irígy öléből rég nem ismért
Kincseit a henye századoknak.

Hirdetés

Természetünknek titkaiból sokan
Tisztább világot hoznak az ég alá;
Ez számmal, és csekély jelekkel
Fölhat az égi utak nyomába,

S tovább halad még, mint ki egész korát
Éltének a föld utjain éli el;
Amaz vasával dúlva száguld
Várasokon, hegyeken, mezőkön:

Bátor szivének hódol az alvilág,
Kitér dühének minden: erőtelen
Hatalma egy félénk Királynak
Nem szegi meg szabados menését.

Rettegve jár, kel kincsein a fukar,
És már csak éltét félti, ha látja őt.
O nagyra termett lélek ez! – sőt
Még az is, aki hadát dicséri,

S eltelve gőgös képzetivel zajos
Lelkének árját versiben önti ki,
Rest földe gőzén túl az ormok
Napratörő sasaként kerengvén.

De mit tesz ez mind? Gyakran igen komor
A bölcs, s kietlen minden egyéb nagy ész,
Ha csak fölöttünk jár s szivünkhöz
Nem rokon árjaival csapong el.

A had vezérét hírdeti kürtjein
Inségre jutván sok nyomorúlt csoport,
És gyakran, haj! csak így terűl el,
Nagy neve a szomorú nyomokban!

Ember! tebenned még nemesebbek is
Találtatók: a szív födi őket: az
Őszinte, jó szív, mely nagyobb kincs
Hogysem elég jelesen nevezni

Képes lehetnék. Ámde ne csapj tovább
Áldozni készűlt érzetem: itt leled
Kedvelt Tanítód jó szivében
Tárgyaidat: nosza szótlan áldozz!

Pest, 1820