HUCSKÓ

HUCSKÓ – Vörösmarty Mihály

Miféle gerjedelem zavarja lelkedet?
     Hová ragadnak vágyaid?
Mit pislogatsz Miskolci békaként? –
     Talán reményed int, hová?
„Hah! s nem pirulsz, tapasztalatlan, kérdeni
     „Mi szűlhet ily nagy változást,
„Ily kedves, – édes kínokat? – szerelmem az,
     „Oh üdvözítő gondolat!
„Szerelmem az, mely égre tolja lelkemet
     „S dücső nagyokra ingerel.
„Boldogtalan! rideg szived mit érhet ily
     „Bájos segédnek nélküle?
„Sajnállak” – így szólt, s nedvesűlt szemét mohón
     Hunyorogva összeforgatá.
S reszketve mint a szél zavarta kis levél
     Vagy harmat a fű bársonyán,
Már mintha birná szive tárgyát, elmerűlt
     Csélcsap tüzében a bohó.
Hucskó! – de mit nyersz gyenge Muzsa ily helyen?
     Ő csak tapasztal, és hitelt
Bármely okokkal vígad, ő nem ád neked:
     De mégis – Hucskó! hallj tehát.
Ha majd reményed bételik, s kivánatid
     Tárháza fogytig megapadand,
Mit vagy teendő? majd ha csak Való marad
     Körűled az, mely nem terem
Többé reményt, sőt gyakran aggodalmakat
     Fizet jutalmúl, s eltünik.
Úgy mint ezen szó, melyre most figyelmezel,
     Eltünt, utána társinak.

Pest, 1820