GÁBOR DIÁK

GÁBOR DIÁK – Vörösmarty Mihály

Gábor diák mélyen elmerűlve
Űl a lócán, egy nagy könyv előtte;
A világért fel sem pillantana,
Ha egy filégy reá nem szállana;
De már erre csak felpillánt,
S ím meglát egy fürge leányt.
„Ejnye, húgom, beh piros az orcád,
Hadd szakasszak róla egy pár rózsát.”
„Gábor diák, hamis Gábor diák!
Hagyjon békét, mert bizony meglátják.”
„Semmi látás!” – mond az jókedvében –
„Lakodalom van a csók végében.”
” Jaj ne bántson! kell sietnem –
Elhull pártám, itt felejtem,
Ah vegye el azt a forró száját.”
„Még egy csókot!” „Nem, nem!” „Kettőt adj hát.” –

Gábor diák mélyen elmerűlve
Űl a lócán, egy nagy könyv előtte;
S hogy felpillant, egyszer csak elréműl,
A leány jön búsan s színtelenűl:
„Ej hugom, beh halovány vagy,
Féltelek, hogy el ne hervadj.”
„Gábor diák, átkozom a csókját,
Mikor tartjuk meg a lakodalmát?”

„Semmi átok, jőj el pünkösdnapra,
Addig rózsám, addig menj dolgodra.
Neh egy pár csók! egyik útra való,
Másik, ha úgy tetszik, vígasztaló.”
„Gábor diák! hátha késő
Pünkösdnapkor a menyekző?”
„Semmi késő! te világ rózsája.”
„Ej beh hamis az a maga szája.”

Gábor diák mélyen elmerűlve
Űl a lócán, egy nagy könyv előtte;
A világért fel nem pillantana,
Pedig itt van piros pünkösd napja.
De elébe jön a leány,
S egy csecsemőt ringat karján:
„Ej ej már ezt mégsem hittem volna!”
„Most a világ engem sem csufolna.”

„S hogy mosolyog istenadta fattya!”
„Épen olyan mint az édesatyja.”
„Mit csináljunk, mit tegyünk galambom?”
„Én tudom, hogy a Dunába ugrom.”
„Semmi ugrás! jer a paphoz.”
Igy szól Gábor a leányhoz,
S nagy szomorún a könyvet becsapja:
„Soha, soha, ilyen pünkösd napja!”

1830 eleje