Hirdetés

AZ IFJÚ KÖLTŐ

2 perc olvasás

AZ IFJÚ KÖLTŐ – Vörösmarty Mihály

Mi sürget mondanom
     Nem hallott dolgokat,
A lélek mélyiben
     Titkon fogantakat?

Nyugodt és tiszta volt
     Ifjú eszméletem,
Mint a puszták tava
     Regényes keleten.

Bájlólag tűkröze
     Rám csillagezreket;
Mikor látok megint
     Oly tündér szép eget?…

Egy isten néze rám
     A csillagok közűl,
S üdvömnek képe állt
     A jó isten körűl.

De angyal jött felém,
     Illette a vizet
És benne dúlatag
     Szélvész keletkezett.

És csillagezreim
     S a gyermekálom-ég
A feldühűlt habok
     Árjában eltünék.

Most lelkem szenvedély
     Hullámi verdesik,
Szemeim az eget
     Hiába keresik.

S szép csillagod, remény,
     S tiéd, oh szerelem!
A vad vihar között
     Alig hogy sejthetem.

S mily óriási gond
     Sorsod felett, hazám!
Hazámat gyermekűl
     Dicsőnek álmodám.

Most látom rongyait,
     Félig gyógyult sebét,
A megkötött kezek
     És szózat szégyenét.

Imádlak, féltelek,
     Oh drága szent haza,
Mi adna még gyönyört,
     Ha sorsod mostoha?

És kérdem, aki ily
     Gondokkal ostoroz,
Csendrabló angyalom
     Jó volt-e vagy gonosz?

Derűl-e még öröm,
     Enyhűl-e fájdalom,
Ha éltemet talán
     Hosszúra folytatom?

Vagy kétség, gyötrelem
     Kisérnek síromig,
És semmi vágy után
     Áldás nem érkezik?

Oh, adjatok nekem
     Jobb álmot, istenek,
Vagy sírom zártaig
     Meg nem pihenhetek.

1842 őszén


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!