A MAGYAR HÖLGYEKHEZ

A MAGYAR HÖLGYEKHEZ – Vörösmarty Mihály

Kell-e dal, szép és varázsló,
Kell-e szép rege,
Vészbe játszó és derűbe,
Mint hazánk ege?
Van-e kedvetek figyelni?
Mondhatunk egyet;
És ha tetszik, és ha kedves,
Mondunk ezeret.
Vérünk lángja lesz dalunkban
Forrongó meleg,
Élet és világ regénkben,
E nagy tömkeleg
Köny – s mosolyból összeszőve.
Víg, borús egünk,
Köny – s mosolyból, melyeket mi
Tőletek veszünk.
És a szőnyeg lesz kicsinded
Csarnokunk falán,
Amit a szív s elme rajzol
Bűvös asztalán:
Nőerény és női szépség
Angyalképei,
És az édes hitszegésnek
Szenvedései;
És a szellem, mely szeszélyes,
Csínba öltözik,
S önmagával s a világgal
Folyvást küzködik.
Egy hibázik műveinkhez,
Nyájas napvilág:
Az ti vagytok. – Ahol ez nincs,
Nincs szellemvirág.
Kis dolog lesz szép szemekkel
Ránk lenéznetek.
Csínos fejjel meghajolni
Hogy figyeljetek;
Kis dolog lesz, és nekünk nagy,
Meghallgattatás:
Kedvezéstek drága kincsét
Hogy ne nyerje más.
És ha néha rosz hevünkben
Zordonak leszünk,
Mert talán a féltés dúlja
Fájó kebelünk;
Mert talán az idegenben
Leltetek gyönyört,
Míg bennünket elhagyottság
Szégyenláza tört;
Megboszúlni könnyü mód van:
Haragudjatok;
A haragban békülésre
Mindig kész az ok.
S szép a szép szemek haragja,
Mint villám s az éj,
Ah de édesebb a béke,
Megbékülni kéj.
Hagyjatok, de térjetek meg,
Mint a kikelet,
S dal, virág közt elfeledjük
Könnyen a telet.

1842 vége