Hirdetés

TÖRMELÉKEK

TÖRMELÉKEK – Tóth Árpád

Ó, lélek, vesd le szivárványzekéd,
Való rögök közt hajtsd nehéz ekéd…

                     *

Te érted, mondd, te érted? Gyenge, zöld
Vállával a kövek közé feszül
A zsenge fű, s mint egy smaragd sohaj
A napba reszket és…

                     *

Mint ezüst húron vont könnyű vonó
Szédítni tud, ha nézed: fel-le sétál…

                     *

Ó, szomorúság minden hegedűi…

                     *

Ma délután: séta a temetőben –
Ültem estig aztán egy padon –
És az este feketén, vakon –
A világ egy roppant ravatal –
És a nap, mely messze leesik –
Mint egy nagy véres göröngy –
Melyet egy roppant koporsóra vetnek –

                     *

Ó, asszonyom, ma, hallga,
A trubadur, a balga…
…karja kitárván
rózsaszín szivárvány

                     *

Életem emlékedtől fűszeres,
Mint ha alkony arany fáklyái égnek,
Bús illatoktól a setétedő lég…

                     *

Ti mind ilyenek vagytok: kecsesek és mosolygók,
Gyönyörű kezetek, édes, simogató,
……………… a bánatot eloldók…..

                     *

Szemeidet nem értem: oly fénylők és mosolygók,
Mélyükbe mégis titkon bánat temetkezett,
S becézni leng alá halk és keskeny kezed,
S mégis velük szivemben…

                     *

Dalol a patak a néma füzeknek,
Néma szívemnek dalol a világ,
De örök dala…
S ők mozdulatlan búval állanak…

                     *

Ó, múló, múló, züllő életem,
Ó, csillogó és pengő nyári percek
Mint édes szopránt búgó, méla tercek,
Merengésem bánatosan kisér.
Hajam szála közt már akad fehér…

                     *

A balkonrácsra könyökölve, én
Jöttödre vártam, enyhe égi fény,
Felettem borús, jégkristály szinek…
Folyt át a magas égnek messzi mélye,
Halkan nyújtózva csillant fel a tó,
Olvadt gyöngyök vagy tán a felhők könnye?…

                     *

Fényes szemét, mely égi csillagok
Testvére volt, izzó vassal kitolták…
……………. egy vérszínű mén
És nyargal véle már négy hosszú éve
…………………. sistereg,
És elhagyták őt minden istenek.

                     *

Már kettőzted az ifjui évek csengetyü-számát,
Fődön az őszi ezüst hordta arany koszorúd…
S hordta a gyászt is, a bús feketét, a fekete tenger,
Tükrözvén alakod, mély tükör és szomorú…
S este ha szállt és szálltak a tájra csendben az árnyak,
Mint alsó galyakon reszket az árva levél…

                     *

Mint a nyugodt láng sárga karéja, ha nyitva az ablak,
Reszket a hűs levegőn, s kék szinü lesz, halavány…


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!