NON PIU LEGGEVANO…

NON PIU LEGGEVANO… – Tóth Árpád

Újra indult a vérző Poklon át,
De a bíbor ködökben bujdosó jaj
Körén tünődve mély és hosszu sóhaj
Szállt ajakára, s a bús toll megállt.

Francesca bűnét, a könnyes csodát
Idézte: mint olvastak Paolóval,
Mint tört reájuk könyvük buja szóval,
És aznap már nem olvastak tovább.

S Dante szemén, mint szikkadt kútgödör
Setétjén egy rég elmerült vödör,
Halk, furcsa bánat csillan fel remegve.

Egy forró, késő könnycseppet hozott:
Ó, ifju vágy, édes és átkozott!
S a Költő nem írt többet aznap este.