Ima a gyémántért

Ima a gyémántért – Szabó Lőrinc

Szegények voltunk. „Imádkozz!…” Anyám
már sokat sírt. Egy este azután,
látva, hogy rajta nem segít az Ég
s átvéve lelke száz sajgó sebét,
kigyulladt szívvel és könnyek között,
próféta, ki csodáért könyörög
s Istenbe szédűl, én kezdtem imát.
Ágyamban térdeltem, órákon át.
„Kérj s megadatik”…? Hát én kértem! És,
hogy egyszerre minden nélkülözés
megszűnjék s mi ne szenvedjünk tovább,
egy nagy gyémántot kértem, akkorát,
mint az öklöm! „Istenem, add meg, add,
hogy legyen reggel a párnám alatt,
legyen itt a kincs!”… A magas eget,
lábuknál húztam le a szenteket:
„Ezer miatyánkot mondok, ha kell –
míg meg nem áldasz, nem engedlek el!”