A fennkölt fajzat

A fennkölt fajzat – Szabó Lőrinc

Ez tehát még nem volt irodalom
s mulatságnak se valami nagyon
elsőrangú. Ház s osztály könyvei:
segítettek az időt tölteni –
s bár faltam mindent (néha: mint a port),
nem is néztem a szakácsát (ha volt!):
a mű címét, nem szerzője nevét
figyeltem; s az izgalmas volt a szép.
Amit felnőttek ajánlgattak, az
rögtön gyanús lett, túlnemes-magas;
mint a költők! – azokat valami
szellem röpíti, mondták, isteni,
s én, sóhajtva, hogy csak ember vagyok,
békén hagytam a fennkölt fajzatot,
noha nagy tisztelettel. Semmi még
nem csillant lélek és egyéniség
művészből felém: majdnem névtelen
volt az író, s egész személytelen.