Torkolat
Torkolat – Reményik Sándor
Egy utca visz a hegynek fölfele,
A partját két oldalt házak szegik,
Aztán aranyban fürdő őszi kertek
Vonultatják fel kerítéseik’.
Mögöttük gyümölcs érik hangtalan’,
S az egész képen a bevégzettségnek,
Az elmultságnak lehellete van.
Odafenn vár a torkolat: a rét,
Tengerré tágul az utca-folyó,
Hirdetés
S hullámait aranynap önti szét.
Az aranyréten lila lángok égnek,
Földre lelibbent őszi csillagok,
Sereghajtói az iramló évnek.
És hallgat hangtalan az aranyét.
Szomorú mindez, – s mégis olyan szép.
