Hirdetés
Hirdetés

Porszem a Szaharából

Porszem a Szaharából – Reményik Sándor

A Szaharában jártam egyszer, régen,
A napperzselte sivatagfövényen.

A pusztának a Számum nekivágott,
Megálltak remegve a karavánok.

A homokot a szél seperte zúgva,
Meglapult ember, állat összebúva

Én kitártam a kebelem a szélnek,
A szélkavarta, roppant, üres térnek.

Akkor, nézve a nagy kietlenséget, –
Egy vándorporszem a szívembe tévedt.

Ő megpihent, a szívem védi, ója –
De lettem én a földnek bujdosója.

Örökkön-szomjas, elátkozott lélek,
Akit a Számum hagyatéka éget:

Egy porszem csak, de szívemhez tapadt
És benne van az egész sivatag.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!