Hangolásféle

2 perc olvasás

Hangolásféle – Reményik Sándor

Valaki ül a parton és halászgat,
Várad határán, mély Körös felett.
Furcsa, idegen szelek dudorásznak,
A Május oly bús, borús és beteg.

Hirdetés

Furcsa, idegen szelek dudorásznak,
De dallam nem csendül belőle ki.
Egy láthatatlan tündérzenekarnak
Csak hangolását lehet hallani.

Fejem fölött a gesztenyefa-csillár
Ezer piros-fehér gyertyája ég.
Kivilágítva már a bálterem, –
Csak a zenekar nem tud szólni még.

Pedig szólnod kell, szólnod kell szívem!
Új húrra tenned a régi vonót, –
Vagy feltenned magadra mindörökre
Az utolsó, halálos hangfogót.

Váratlanul és hihetetlenül,
Hogy is lenne, – ha megzendítenéd
Annyi tompán dübörgő gyász után
Az induló Öröm orkeszterét?!

S bál lenne aztán: lelkek lenge bálja
Kigyúlt gesztenye-csillárok alatt,
Illatos, ékes, örökös majális,
Ahol a nagy zenekar elhalad.

Álom… Idegen szelek dudorásznak
A Körös partján, holt mélység felett.
Oltó eső virággyertyákat áztat,
A Május hűvös, borús és beteg.