Hirdetés
Hirdetés

PANASZKODÁM HÁT?…

PANASZKODÁM HÁT?… – Petőfi Sándor

Panaszkodám hát? elpanaszolám
Szivem baját, búját az embereknek?
Miként, ha ujját megmetszé, a gyermek
Panaszkodik… szégyen, szégyen reám!

S volt a panasz végtére is miért?
Hisz keservét mutató kebelnek
Vagy szánalommal vagy gúnnyal fizetnek,
S egyik sem kell… egyik, mint másik sért.

Vagy elmondhattam szóval sorsomat?
Elmondhatám? mi az: midőn a lélek,
Sírhalma mellett porló kedvesének,
Egy kínba fúló életet sirat.

És én mégis, mégis panaszkodám
Kislelküen, gyáván az embereknek,
Miként, ha ujját megmetszé, a gyermek
Panaszkodik… szégyen, szégyen reám!

De többé, többé nem panaszkodom,
Büvös szigetté fog változni keblem,
Honnan ki nem fog út vezetni, melyben
Elátkozottan él a fájdalom.

Pest, 1845. január-február


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!