KELLEMETLEN ŐSZI REGGEL…

KELLEMETLEN ŐSZI REGGEL… – Petőfi Sándor

Kellemetlen
Őszi reggel.
Kedvtelen, borús idő.
Hulldogál az
Elvirított
Őszi tájra az eső.

A szobában
Ketten űlünk
Együtt: én s az unalom.
Terhes vendég!
Mint malomkő
Csügg rajtam. De megcsalom.

Szépen titkon
A szobából
Kiröpítem lelkemet.
Szállj, lelkem, szállj
Messze, messze…
Útad napnyugatra vedd.

Napnyugatra
Vannak, akik
Én előttem kedvesek:
Agg szülők és
Ifju lyányka
S mind, akiket szeretek.

Járd be őket,
Járd be sorra,
S jőj meg késő est felé
Édességgel
Megterhelve,
Mint virágokról a méh.

Koltó, 1846. október 26. – november 5.