Hirdetés
Hirdetés

Gyermekimhez

Gyermekimhez – Madách Imre

Játsszatok körűlem, kedves gyermekim,
Kis komoly fiúcska, kicsi fürge lány
Zajgjatok jól bátran, óh ne féljetek;
Alkalmatlanokká hogy lesztek talán.
Hogy lennétek? én is játszom véletek
Elvész tán egy-két daleszmém általa,
Ámde érte gazdag kárpótlás gyanánt
Megzendül lelkemben szentebb dal szava.
Óh mi nagyszerű, mi szép a gondolat,
Mely a bibliának szent lapjain áll,
S mely szerént méltó bért a bűn és erény
Késő unokákban is bizton talál.
E nélkül miljók is csak magányosok
Másnak búja, kéje kit sem érdekel,
Ezzel lesz miljókból egy emberiség,
Melynek keblében csak egy szellem lehel.
Fény, nyomor, jövő, mult, mind közös vagyon,
Itt van mért kell tenni, tűrni hogy mért kell,
És a földön szinte honosabbá vál
A lélek, hogy rajta örök honra lel.
Játsszatok körűlem, kedves gyermekim,
Im megifiúlok én is bennetek,
Oly édes dal az, mit a gyermek beszél.
S melyet én lassankint már-már feledek.
Néktek nem nyilt még meg, kedves gyermekim,
A rettentő örvény, melyen éltünk foly,
Himes szőnyegével betakarta azt
Szerető anyátok: a természet, jól.
Ti játsztok, nevettek a lágy szőnyegen,
Hallgattok vihart és lágy madárzenét,
Nézitek a sugárt s fényes árnyait,
Melyeket a villám s nap világa vét.
Nektek még az mindegy, még előttetek
A kis csillag hit, a rózsa szeretet,
A mély örvénynek csak fényes tükre van
És mosolygó Isten mindezek felett.
Ti még értitek a nagyszerű zenét,
Melytől a népdalnak szent visszhangja jő,
Mely reggel felébreszt, este elcsitít,
És nyugalmatokba édes álmot sző.
Mely végtől-végig zeng a természeten,
S illat, fény, zene csak egyes hangjai,
Mely a nyári légen végig árjadoz,
S zeng, ha megerednek vad viharjai,
Melyet minden ért, mint szentlélek szavát,
Melynek minden kedves hangjain beszél:
Csillag és a fűszál, állat, gyermekszív
Mind, mi a természet keblén függve él.
Csak a büszke ember, aki elszakadt
Tőlük, önmagában bízva balgatag,
Az nem érti, s annak a széles világ
Olyan szomorú lesz és oly hallgatag.
Köztük örvényképen az okoskodás
Végtelenje tátong mindég éhesen
Hit, remény és élet, mind beléjehull
S mégis mindig ott van megtölthetetlen
Rajta át nem értjük a dalt, melyen szól
Gyermek anyjával, a természet velünk.
S mégis hogyha halljuk titkos hangjait,
Fájó kéj reszketi által kebelünk.
És ez az, mit érzünk, hallgatván zenét,
Míg szivünkben a hang fájó hangja reng,
És ez az, mit érzünk, amidőn a szem
A természet gazdag bájain mereng. –
S boldog még, kinek fáj az, hogy feledé
A dalt, s lelke mélyén szent sejtelme van,
Hogyha vonzza őtet, és merít, merít,
Bár mind, mit merít, csak víz s nem a folyam,
Élő ér, ég tükre. Mindegy, játsszatok
Csak szép gyermekim, az elfeledt zene
Nekem még kedves, és tán általatok
Egy-egy kis sugára béhat lelkembe.
Óh, mi rejtélyes, mi szent a gyermekfő,
Angyal és ember közt ő tán a közép.
Isten sem voná meg kezét róla el,
Amidőn félősen a világba lép.
Védül adta néki a természetet,
Játékául minden, minden kincseit,
A napnak dúsgazdag meleg aranyát,
A hajnalnak pirját, az éj gyöngyeit.
És társául adta a hű állatot,
Mely a gyermekhez szít olyan szivesen,
S aki angyal s ember közt volt a kapocs,
Állat s ember közt is ily kapocs leszen.
Óh, néztétek-é már jól az állatot,
Benne is érzés van, gondolat honol,
Milyen esdve néz ránk, szólni vágynék tán,
És nem szabadulhat varázs láncitól.
Nékem e tekintet olyan szomorú,
Mintha mondaná: nézd, nézd testvéredet,
Bár elsőszülött vagy s nékem Istenem,
Meg ne vess, Isten van szinte feletted,
S mint hozzád képest szűm rejtélyes burok,
Nem vagy-é előtte ily burok talán?
Nézd a gyermeket, ki szinte lassudan
Tárja szárnyait ki élte folyamán.
Ellökvén magától a természetet,
És menyet, az angyalt és az állatot
Emberré lehetni küzd, tűr, vérezik,
Hogy megint csak visszaeshessék legott.
Óh, mi rejtélyes, mi szent a gyermekfő,
Már a férfi mindaz, ami lehetett.
S kétkedő, komoly, míg a gyermekben egy
Születendő világ szunnyad s ő nevet.
Óh mi nagyszerű, mi szent ez a mosoly,
Krisztus így szunnyadt a merülő hajón,
Szent lehet az a dal, mit a természet
Suttog gyermekének íly megnyugtatón.
Játsszatok hát velem, kedves gyermekim,
Tán majd ez az édes nyugtató zene,
Melyen a természet véletek beszél
Sziveteken által elhat lelkembe.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!