Szegedi temetőben
Szegedi temetőben – Juhász Gyula
I.
E temetőben egy sír úgy megállit.
A fejfán arckép. Ifjú katona.
Víg tengerész, ki a viharra vágyik
S a végtelenség igazi hona.
Mint karcsú árboc, tűnik föl keresztje
S míg lelkem könny és vér vizén evez,
A karcsú árboc szelíden merengve
A magyar ég kék tengerébe vesz.
Hirdetés
II.
Isten kertjében én egy sírra leltem,
Mely jeltelen. Nincs itt se kő, se név.
Csak rózsa, repkény és babér a csendben,
Míg lassan száll fölötte évre év.
Csak rózsa, repkény és babér. Csak élet,
Csak virulás, mosoly. A táj szive,
Egy fülemile repes és zenél benn,
Hol a halál? Meghalt! Ezt vésd ide!
