Simon Péter

Simon Péter – Juhász Gyula

I.

Szólott a hadnagy: Célozz! Jézus állott
S aki megváltja majd e rongy világot,
Sápadtan, nyugodtan előre lép,
Fölveti szép, szőke, szelíd fejét
És szól: „Le a fegyverrel! Én megyek!”
És indul. Utána a hadsereg.

Csak Péter, akiben kis szittya vér volt,
Gondolta: „Hát az egész csak ezért volt?”
S Malkust, a szolgát úgy csapta fülön,
Hogy a szegény fül elrepült külön.
„Megváltás ide, megváltás oda!
Nekem elég volt. Nem oda Buda!”
Jól mondta Ahazvér, a csizmadia:
Szegény ember dolga csupa komédia!
Nyakunkon a római imperátor,
A papi fejedelmek, a kurátor,
A tizedes, a százados, legátus,
Irástudó és Pontius Pilátus.
Barabás ordít s szabadon bocsátják!
És elveszejtik az isten bárányát!
Nyolc boldogság jut itt csak a szegénynek,
Meg a menyország! Az úré az élet!
Jézus Péterre néz. Jézus nem válaszol.
Eszébe jut egy koldus ács valahol.

II

Tavaszi éj volt. Hűs szél szállt nyugatról.
Simon Péter az ugaron barangolt.
Názáretit a hadnagy elvezette,
Talán ítéltek is már ő felette!
A papi fejedelmek udvarán
Tűz pattogott, szikrázott szaporán.
S a tűz körül, vöröses fénybe mártva,
Katona, szolga lebzselt, a hajnalt várva!
Jött Simon Péter és közébük állott,
Megkérdezett egy vihogó szolgálót:
” – Hány óra? Hol lehet mostan a Mester?”
A szolgáló rábámult nagy szemekkel:
” – Uram, nem vagy-e tanítványa tán?”
Péternek ránc gyűrűzik homlokán,
De nyugodalmas hangon feleli:
” – Nem voltam soha senkije neki,
‘sz ő alvajáró. Aszondják: bolond.”
…És megpiszkálva a zsarátnokot,
Mellé simul, gubbasztva, melegedve,
Megoldódik a nyelve és a kedve.
…Kakas kukorékol. Már itt a hajnal.
Az ajtó döng. Sápadtas, fényes arccal
A názáreti vörös ingben lép ki:
Katona, szolga mind riadva nézi.
Ő könnyei közt mosolyogva lépdel,
Péterre néz. És nem néz vissza Péter!