Magyar idill

Magyar idill – Juhász Gyula

Alkonyodik. Aranyos köd
Száll a földre. Szól a pásztor
Méla tülke. A lugasban
Oly sötét lesz a borostyán
És az égen szende búsan
Indul a hold kék mezőkre.
A napverte ablakokban
A muskátli újraéled
És a kertben harmatot sír
A verbéna. A csicsergő
Fecske mind ereszre röppen.
És a nap szelíd halállal
Elköszön a barna tájtól.
Esteledik. Most az élet
Mélyebb s tágabb a világ is.
Messze gyárnak búg a kürtje
És munkások andalognak
Hazafelé hűs homályban.
– Homlokomon csókod érzem
– Drága vendég, boldog ihlet
– És fölnézek áhítattal,
– Mint a gyermek, mint a táltos,
– Ázsiából ősi pásztor,
– Kerek égnek földerengő
– Első, halvány csillagára.