Hirdetés

[KELTEZETLEN TÖREDÉKEK]

4 perc olvasás

[KELTEZETLEN TÖREDÉKEK] – József Attila

Amikor verset ír az ember,
mindíg más volna jó,
a szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.

Amikor verset ír az ember
nem írni volna jó,

*

APÁM ÉS ANYÁM

Amig fiatal volt a legény,
Sokat megérzett az ujja hegyén,
Megérzett mindent a bőrén,
Kicsit

*

Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.

*

EGY VAK EMBER SÍR

Ebben a csendes, uri, idegen
házban szegény vak ember fölbotorkált
öt emeletet. Az ötödiken
már sikoltásra tárta puszta torkát,
hogy most majd leveti magát a mélybe,
s ekkor kinyílt egy konyhaajtó félve

*

Én azt akarom, bár ostobának látszik
a vágy, mely elmém kockáival játszik,
hogy ugy szeressen az egész világ
téged s engem, mint anya kisfiát
egyetlen kisfiát, vagy kisleányát.

*

Ének, hajolj ki ajkamon
s te bánat, ne érj el, csak holnap.
Mélyebbre kell még hajlanom,
hogy semmit nem tudón dudoljak.

És énbennem is leng a mérleg,
de nem húzza le, ami kell.
Lágy verőfény! Semmit sem értek,
csak hallom, kislány énekel.

“Szádon az igazság bugyogjon
s te nyelj, hiszen te ugy hazudsz!
Ez a bölcs átok addig fogjon,
mig vitatni s szeretni tudsz!

*

Én hazám, fajom és emberiségem
iránt ismerem szép kötelességem

mint bús idegen, végén a menetnek,
mikor valakit pompával temetnek

*

Én költő vagyok, de nem kell dicsőség,
ne ünnepelje bennem senki hősét,
ily ünneplést én Istenre hagyok.
Ő az, hogy nincs nagy, kinél nincs nagyobb.
Versem azé, ki szivem versbe kérte
és nékem elég a barátság érte.

*

Kik csak hallották a szerelem hírit
ugy másznak vakon a magányos sírig
a cikkázó fájdalom hirtelen
villámai után a félelem
homályával nagyranyilt szemük mélyén.

*

Költő szerelme szalmaláng,
azért oly sebes és falánk

*

Lassú álmodozásaiból amint
fölemeli fejét a gyermek,
bólint az angyal, ki a kínnal fölötte ing
s porba ejtik fejüket a kígyók,
akik feléje mérgeket lövellnek.

*

Lépte könnyü, szeme lágy
mint bolyhos bánatom hazája

*

Már sokszor alszom úgy a népligetben
mint egyszerü hajléktalan

*

Nem ér szerencse, nem árt balsiker sem –
szavam szerelem kérte.
Bocsássatok meg, hogyha jó a versem
és szeressetek érte.

*

Nem! nem! kellene kiáltoznom
s azt suttogom: igen, igen,
hogy a sors ringatózást hozzon
a tenger sirás vizeiben

*

Nem találok szavakat magamra,

*

Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész,
vagyok mint a hideg, világos és nehéz.

*

Oly lágy az este, mint egy szöllőszem,
gurul puhán emlékeim között.
Egy szőke est. De már nem emlékszem,

*

Szamár széllel pajtáskodni vén
bosszankodó rózsa vagyok én

*

Szélnevelő, tágas pusztán
soványkodunk tökkáposztán

*

Ugy élsz szivemben, Erzsi, mint a bánat,
mely édes emlék izével etet.
Ha barna nagy szemed reám veted,
trillák szöknek, reggeli lárma támad,
mint napkeltekor. Kél a vágy utánad
beragyogván a végtelen teret.
Nem félsz-e, hogy ki téged így szeret



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!