Hirdetés

JUDIT

1 perc olvasás

JUDIT – József Attila

Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már,
   be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
   mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
   nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
   nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
   s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
   ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
   Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
   s rám ne haragudj.

1936. okt. eleje



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!