Arthur RimbaudA meghökkentek

2 perc olvasás

Arthur RimbaudA meghökkentek – József Attila

Feketéllőn hóban, homályban,
a pince fénylő ablakában,
faruk kerek,

Hirdetés

öt kicsi térden leskelődve
nézi, hogy készít a Pék szőke,
nagy kenyeret.

Látják nagy, fehér karját, éppen
szakít egyet a szürke pépen
s láng-lukba tol.

Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyú Pék régi
nótát dudol.

Az ölmeleg, piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
egy se mozog.

Majd mikor lakomára készen
a cipót kiveszik a résen
s a füstfogott

gerendák alatt a befröcskölt
a cipók fölzengenek s a prücskök
a padlaton,

hogy életet lehell e langy luk –
lelküket elbűvölik rongyuk
alatt nagyon.

Ugy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények,
mind, amikor

bedörmögnek a résen s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
rudjára forr,

midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
fényeinél,

hogy mindnek szétreped nadrágja
s kilógó ingüket babrálja
a téli szél.