NEM FOGADTUNK EL…

NEM FOGADTUNK EL… – Illyés Gyula

Nem fogadtunk el semmi távozást,
a holtakét sem. Csak nem faggatództunk
kellő eréllyel. Nem követelődztünk,
hogy egyszerre miért nem
tűntek föl a megszokott helyeken
a megszokott tekintetek; miért
nélkülük zajlottak le a viták,
a társas vacsorák vajon, a háborúk.
Csitítgatták a konok kérdezőket
sürgölődve friss perceikkel
csuklóinkon a bilincses órák:
csak azért megy az ősz, hogy visszatérjen,
mint akkor, meg akkor, meg akkor!
Nem így volt. Tudtuk: az az igazi idő,
mely fent csillagokat űz úgy, mint itt alant ez
avult lombot és arcot és zászlót és bankjegyet…
Attól kaptuk a figyelmeztetést
– az elővezetés terhe alatt –
hogy csomagolni! sorakozni! ott
azon az ajtón be, aztán ki és
végig a folyosón, ahol már
pofon is eshetik, a fordulóig
elfojtva azt a hátrarándulásra
nyilalló ösztönét a nyaknak:
jő-e segítség.