Ki a bóldog?

Ki a bóldog? – Fazekas Mihály

Bóldog, ki fákat űltet, ólt
     Ifjú legény korában,
Osztán azokra gondja vólt,
     Hogy nőjjenek bujábban,
          Hernyó, bogár ne bántsa,
          Nyúl, kecske meg ne hántsa.

Kivált ha nem róvják azért,
     Hogy a kéménnye füstöl,
Dézmát nem ád, se taxabért,
     Nem tarthat a becsűstől,
          Nem korhelyes, se kényes,
          Be bóldog egy legény ez.

Amely leányzó nem hever
     Virága szép korában,
De sütni, főzni, varrni szer,
     S nem módiz a ruhában,
          Vídám, eszes, serény, jó,
          Be bóldog egy leányzó.

Midőn az ilyen bóldogok
     Egymás eránt hevűlnek,
Azon az égiek magok
     Előre már örűlnek,
          Látván, hogy a teremtés
          Itt is lehet szerencsés.

Tisztán verő jó szíveket
     Egymással egyesítik,
Szeplőtelen hűségeket
     Áldással ékesítik.
          Úgy-é bizony, hogy e’ már
          Valóba bóldog egy pár.

Ők a világi terheket
     Fogódzva hordogatják,
A homlokon gyűlt cseppeket
     Csókkal leszárogatják;
          Gyűl a gyerek, de nő is,
          Gyűl a segítgető is.

Már a fiú az ölyvöket
     Riasztja a csibéktől,
Csergetve a gyümőlcsöket
     Megőrzi a verébtől,
          A fára már fel is mász,
          Anyjának ért epert ráz.

A kisleány már enni hint
     A tyúknak és rucának,
De csakhamar bé-bétekint
     S nagyot visít anyjának:
          Jöjjön ki! a kakassa
          A tyúkot eltapossa.

Mindennemű szükségeket
     A szorgalom beszerzi,
Rakásra gyűlt élelmeket
     A gondos ész megőrzi,
          Szintúgy dologho’ nyúlnak
          A gyermekek, s tanúlnak.

A jó szülői nyomdokon
     Hogy ékesen nyitának,
A jól nevelt leányokon
     Minden szemek kapának.
          Elhordta a szerencse,
          Már mindenik menyecske.

Három fiok kinőtt: eme’
     Törvénytudó, ama’ pap,
Egynek vitézi érdeme
     Véres jutalmakon kap.
          Csak egy maradt a háznál,
          Az ősi gazdaságnál.

Jó kis segítő is kerűlt
     Menyűl a jó anyának,
Hordozni a nagyobbra gyűlt
     Terhét a ház bajának.
          Gondos, serény, eszes, jó,
          Napához úgy hasonló.

Gyakorta a két öszveűlt
     Szépen megért öregnek
Körűlte már a kertbe gyűlt
     Másod rajok csevegnek.
          Egyik csapat cicázik,
          Egy báboz, egy cocózik.

Némely’k após combjára űl,
     Némely’k alatta bújkál,
Kis lyány kereng anyós körűl,
     Egy a fején babirkál.
          Igy múlat olykor-olykor
          A kétszeres gyerekkor.

Egy kis legény a fára mász,
     Keres gyümőlcs puháját,
Vagy elterűlt ponyvára ráz,
     S megrakva inge alját,
          Hogy kedveket találja,
          A véneket kinálja.

Héj! mond após, midőn kezem
     E fákat óltogatta,
Egy vén dudás, emlékezem
     Biz erre, mondogatta:
          Hogy bóldog, aki fába
          Ólt kis legény korába.