Hirdetés

Nyári kaland

1 perc olvasás

Nyári kaland – Dsida Jenő

Csillogott aranyfüst-hajad.
Beletűztem egy kis galyat
s lefeküdtem, hol keserü
illatba vont lágy mesefü.
Valami ringató tavon
hevertem, nagy szirom-hadon,
nem tudtam már, de réveteg
voltam és édesen beteg.
A fény muzsikált, majd kevés
üvegpengésü bús csilingelés
zönge-halkan csöppent bele,
mintha aludni kellene…
Csak azt tudom, jó volt: olyan
békésen, olyan komolyan
néztem és vártam, most mi lesz?
Hajamban szellős pici nesz
motoszkált, mintha csodajó
szélben vinne a léghajó
s könnyű lettem habfellegek
vattája, mely le s fellebeg.
Tudtam, lelkem már vetkezik
s mondtam: – Nagyon szeretem őt,
most meghalok lába előtt…
… Hajadban egyre nőtt a galy,
s galy közt csillogott a haj,
nőtt, nőtt, nőtt lomb a Léthe-part
lejtőjén, lassan betakart
s néztem lehúnyt pillámon át
a zöldarany hajtásu fát,
míg homlokom kigyöngyözött,
könnyel, mint nyirkos várfalak
az elítélt rabot – –
Sötét lett és nem láttalak.

1938


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!