ÜNNEP

ÜNNEP – Babits Mihály

Ó honni halmok nyájas enyhesége,
friss gyermekségem gyönyörü vidéke,
szivem remegve veri: Béke! Béke!
ó hajóhinta, messze dobbanások!
A föld is enyhén dombokat dobog
s nagy emlei hulláma elcsobog
verdesve halkan, mint távoli dobok,
ó hajóhinta, messze dobbanások!
Ünnepre dobban a falunk harangja
s a völgy teknőjét megingatja hangja,
hintaként ing a lanka, ring a lanka
ó hajóhinta, messze dobbanások,
minthogyha messze vihar volna kinn,
lassan inogna a teknős kabin,
mert teknején vihar dobolna kinn –
ó hajóhinta, messze dobbanások!
Dob… dob… harang… hajók harangja… Bim-bam
hány drága társam a viharban kinn van
magam szédülök a sötét kabinban,
ó hajóhinta, messze dobbanások!
ó honni domb, sík földön enyhe ránc,
mi lelt, hogy szerte vadul ingva rángsz?
– egyedem, begyedem, tengertánc –
ó hajóhinta, messze dobbanások,
dob… ágyúszó… haldoklók tompa szitka…
ó szent hazám, habokra kitaszítva:
merre az örvény és merre a szikla?
ó hajóhinta, messze dobbanások!
lövés… harangok… távoli dombok…
hullámzó dombok… dombozó habok…
szív, mely földdé vál… föld amely dobog…
ó hajóhinta, messze dobbanások!
dob… ágyúszó…
Csak az ünnep harangja
és békét hullámzó domb, enyhe lanka,
s békét sóvárgó szívem béna hangja –
ó hajóhinta, enyhe dobbanások!

                           Nyugat, 1914. II. 459. l.