PERÉNYI

PERÉNYI – Arany János

I.

– Holtodiglan… holtomiglan.
Oh! ez nékem mind kevés:
Üldöző rém álmaimban
E hitszegő esküvés.
A szerelem egy s örök,
Nem födi el néma rög;
Ketté a halál sem vágja:
Átalér az más világba.
A szerelem –
Nem az a maroknyi föld,
Mellyel a hüség, adója
Végső szakmányát lerója,
Eldobván a koporsóra;
Nem is a gyász, a sötét mez,
Melyet amily könnyen felvesz,
Épen oly hamar leölt.

– Eldobnád-e majd szerelmem
Az utolsó marok földdel…?
Vagy virággal s téli zölddel
Bokrozod be nyugvó helyem?…
Oh Ilona! túl a síron
Hűségedet, monddsza, bírom –
Bírom-e osztatlanul?
S ha találkozunk egymással
Majdan a feltámadással:
Szűz szerelmed ép egésze
– Esküdjél – ha enyim lész-e?…

II.

Gábor az, ki nagy sötétül
Ilyet kérdez hitvesétül,
Asztalán habzó kehely…

(Az ötvenes évekből)