TEMETÉS

TEMETÉS – Ady Endre

Temetek, gyászom van, lélekölő gyászom,
Temetem elhervadt, boldog ifjuságom,
Amennyi örömet nyújtott hébe-hóba,
Azt mind belezárom sötét koporsóba…
– Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.

Nincs ember szivében oly keserü bánat,
Mint az én szivemben. Elnémítja számat…
Itt rebeg ajkamon az utolsó nóta,
Aki nekem dalolt lenn a koporsóba
– Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.

Ki fog majd dalolni boldogságról nékem?
Ki ad majd szárnyakat a göröngyös élten?
Ki ad szent álmokat a rideg valóra?…
Minden kincsem ott van, ott a koporsóba’
– Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.

Sötét koporsó, bár mindenem elzártad,
Szivem szeretni vágy, ne vidd el e vágyat!
Szeretni vágy szivem minden kis atomja,
Szerelmi vágy nélkül az élet mi volna?
– Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.

Temetek. Temetem éltem ifjuságát,
Temetem szívemnek minden édes vágyát.
Óh, de megsiratnám – hogyha könnyem volna –
Kedves halottaim, ott a koporsóba’…
– Szól a harang búsan, végsőt üt az óra.

1898. június 26.