120 990 fő adta be a jelentkezését valamelyik hazai egyetem szeptemberben induló képzésére – írtuk meg még márciusban. A jelentkezők 67 százaléka alapképzésre, 20 százaléka mesterképzésre, 10 százaléka osztatlan szakokra, 3 százaléka pedig felsőoktatási szakképzésre jelentkezett.
A tavalyi 126 449 jelentkezőhöz képest idén valamivel kevesebben felvételiztek a felsőoktatásba, de még mindig többen, mint 2012 és 2022 között bármikor. Az adatokkal kapcsolatban egyébként Csák János volt kulturális és innovációs miniszter azt mondta, az eddigiekhez képest többen választottak pedagógusképzést, valamint minden ötödik jelentkező úgynevezett MTMI szakot (műszaki, természettudományi, informatikai, mérnöki képzést) választott.
Ahogy már korábban megírtuk, az ELTE volt idén is a legnépszerűbb egyetem és most is a gazdasági szakok taroltak a felvételiben, ezért nem is meglepő, hogy a legnépszerűbb egyetemi karok között is szerepel néhány erről a területről.