A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A középkori város

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
16383
Nyomtasd
Dátum: 2009-12-04 Küldd tovább
  Letöltés

A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott (szügyhám, nehézeke, patkó, két- és háromnyomásos gazdálkodás) a 11-12. században kiteljesedett. Korábban Nyugat-Európa kétharmadát erdők borították, a 13. századra ezek helyét szántók foglalták el.

A fejlődés oka a népesség nagyszámú növekedése volt. Ennek legfőbb okai a fent említett technikai újítások, valamint az újabb termőterületek szerzése voltak. Az emberek jobban, egészségesebben táplálkoztak, így szervezetük könnyebben ellenállt a betegségeknek. Visszaszorultak a járványok. Európa lakossága a kétszeresére emelkedett.

A mezőgazdaság fellendülésében jelentős szerepet játszott az éghajlat változása is, az éghajlat melegebb lett, melynek hatására északabbra húzódott a gabona- és a szőlőtermesztés határa.

A lakosság gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Nyugat-Európán belül az addig lakatlan területeket (mocsarak, erdőségek) vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé, ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező telepeseket (hospesek) szívesen fogadták.

A mezőgazdasági árutermelés fejlődésének következtében felesleg jött létre, ismét megjelent a pénzforgalom, mindez elősegítette a városok kialakulását. A római városok fejlődése, a várak közelsége, a közelben található egyházi központok, valamint a földrajzi tényezők (kereskedelmi utak találkozása, folyók, bányák közelsége) is szerepet játszottak a városok kialakulásában. Városok jöttek létre Itáliában, Dél-Franciaországban, majd később angol, észak-francia és német területeken is. A 13. századra Közép-Európában is megjelentek. A két leginkább városiasodott vidék Észak-Itália és Flandria volt.

A középkori társadalmi szerkezetben sajátos helyzete volt a városlakónak: nem volt nemes, de jobbágy sem, szabad ember volt. A polgár kötöttségek nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon adhatta-vehette azt. Ezt a városi önkormányzat biztosította számukra. Az önkormányzat fő jellemzői közé tartozott a szabad bíróválasztás és bíráskodás; saját adószedés (egy összegben történő adózás); saját igazgatás és szabad plébános-választás.

E jogokat pénzzel, és sokszor harcok árán lehetett csak megszerezni a város birtokosától. Közösségeik megszervezését először a távolsági kereskedők kezdték meg, személy- és árubiztonság céljából ún. gildékbe tömörültek. A 11. század folyamán sokan csatlakoztak a kereskedők telepeihez, akik között egyre nagyobb számban voltak kézművesek. A kereskedők vezetésével szervezett közösségekbe, ún. kommunákba tömörültek érdekeik védelmében. A kommunákba tartozók jogokat harcoltak ki maguknak (árumegállító jog).

A város vezetését, így a főbírói vagy a polgármesteri tisztet és az emellett működő városi tanácsot (szenátus) a leggazdagabb réteg, a patríciusok tartották kezükben. A patríciusok ált. a vagyonos távolsági kereskedők közül kerültek ki. Házaik a városközpontban épültek.

A polgárság zömét a házzal és műhellyel rendelkező iparosmesterek alkották. A mesterek szakmánként céhekbe tömörültek. A céhek érdekvédelmi szerveződések voltak, biztosították a piac szabályozását (minőség, mennyiség), hogy mindenki meg tudjon élni. Korlátozták az iparűzők számát: csak annyi mester léphetett be a céhbe, amennyi meg tudott élni szakmájából a városban. A céhen kívüli iparűzőket, az ún. kontárokat üldözték. A céhek hierarchikus felépítésűek voltak. Először évekig inasként kellett szolgálni, majd legényként dolgozni. Ezt követően hosszú vándorúton, idegen városok mestereinek tudását kellett elsajátítani. Végül egy különleges remekmunka elkészítésével lehetett mesterré válni.

A lakosság nagy részét a polgárjoggal nem rendelkező plebs alkotta. Alkalmi munkákból éltek. Folyamatos volt a jobbágyok városba vándorlása, melyet a magas halandóság tett szükségessé, lehetővé pedig, hogy a városban eltelt egy év és egy nap elteltével ura nem követelhette vissza jobbágyát („a városi levegő szabaddá tesz”).

A városokat rendszerint fallal vették körül. Az utcák szűk sikátorokká váltak, és mivel nem volt csatornázás, minden szemét, ürülék ott hevert az utcákon. A zsúfoltság következtében a városi népesség ki volt téve a járványoknak, betegségeknek, ami magas halandósághoz vezetett.

Az árutermelés és a pénzgazdálkodás kibontakozása az iparban is technikai fellendülést hozott. Fellendült a vízi energia felhasználása, a vízimalmok elterjedése. Malmot számtalan terülten alkalmaztak: gabona őrlésénél, fák fűrészelésénél, de ezek hajtották a kovácsok fújtatóit, kalapácsait is. A textiliparban kallómalmok végezték a posztó tömörítését.

A 13. századra a vízi energiával nem rendelkező területeken az araboktól átvett szélmalom terjedt el. Megjelent a textiliparban a lábítós szövőszék és a fonást meggyorsító rokka.

Az európai ipar ekkor már exportra is termelt, s megjelent a posztó, a selyem, valamint a bársony is. Az ezüstpénz mellett újra megjelent az aranypénz is, így Nyugat-Európa aktívan bekapcsolódhatott a világkereskedelembe.

A közlekedés kezdetlegessége (utak hiánya, szekér) miatt a távolsági kereskedelem a luxuscikkek szállítását bonyolította, elsősorban vízi úton. A Távol-Kelet fűszereit és iparcikkeit a Földközi-tengeren szállították Nyugat-Európába (Velence, Genova, Barcelona, Marseille). Cserébe elsősorban nemesfémet és más nyersanyagokat szállítottak.

Jelentős kereskedelmi útvonal alakult ki a Balti- és az Északi-tenger térségében. Keletről heringet, prémeket, gabonát, viaszt, borostyánt és egyéb nyersanyagokat hoztak. Cserébe Nyugatról iparcikkeket (posztó, fegyverek, szerszámok), bort és délről beszerzett keleti árukat szállítottak nagy teherbírású hajókon, a koggokon. E kereskedelmi útvonalat az észak-német (Rostock, Bréma, Hamburg) és a flandriai (Brügge, Gent) városok uralták. Érdekeik védelmében szövetséget hoztak létre 1161-ben, melyből a 13. században a Hanza Szövetség fejlődött.

A két nagy régió között szárazföldi összeköttetés alakult ki. Itáliai kereskedők áruikat Champagne városainak vásárain adták el az északi kereskedőknek. A Duna völgyébe is vezettek utak, ott a dél-német városok indultak fejlődésnek, s váltak kereskedelmi központokká (Nürnberg, Augsburg). Közép- Európa felé Lipcsén és Bécsen keresztül szállítottak.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A dualista állam

Az 1848-49-es szabadságharc leverését követően Magyarország további sorsáról több elképzelés...

Close