A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Krúdy Gyula: Ál-Petőfi

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
1924
Nyomtasd
Dátum: 2012-06-06 Küldd tovább
  Letöltés

A korszak kiemelkedő prózaírója, KRÚDY GYULA (1878-1933) egyik irodalmi csoporthoz sem csatlakozott, bár mindenhol voltak hívei. Életműve nem sorolható irányzatba. Elődei közül JÓKAIT és MIKSZÁTHOT szokás kiemelni (MIKSZÁTH anekdotikus, kétértelmű dzsentriportréin, vidéki zsánerképein JÓKAI újjáértelmezésével jutott túl), valójában azonban érdeklődése messze túlterjedt az irodalmi eliten: műveiben elfelejtett dilettáns írók, költők, rövid életű hírlapi szenzációk is feltűnnek, a legmélyebb rétegről, az elsüllyedt anekdotikus, szóbeli hagyományokról pedig csak elképzeléseink lehetnek.

Nyíregyházán nőtt fel, Podolinban járt gimnáziumba. „Hézagos iskoláztatás és nyugtalan kamaszévek után… meglepetésszerűen írni kezd. Aztán, ötvenöt éves korában bekövetkezett halála napjáig nem csinál egyebet, csak ír” (MÁRAI SÁNDOR). A tízes évek elején aratta első sikereit. A tanácsköztársaság bukása után mellőzték (riportot írt a kápolnai földosztásról). A húszas évek második felében egészsége és anyagi helyzete is leromlott. Nyomorban halt meg.

Bár hatalmas életművéből ismertebb regények, novellák is kiemelhetők, az Al-Petőfi (1922) a legalkalmasabb arra, hogy KRÚDY különféle hagyományokat összegző írói módszerét megismerjük. A regény a PETŐFI-centenáriumra készült (a rendezvénysorozat a Trianon utáni Magyarország groteszk kulturális erődemonstrációja volt, iskolapéldája az irodalom államosításának), címe azonban már jelzi a korszellemtől való távolságtartást: nem PETŐFI aktualizálását ígéri, hanem az irodalmi legendák világába kalauzolja az olvasót.

Bár célja látszólag szerényebb, valójában KRÚDYnak sikerült párhuzamot találni saját korához, igaz, nem az 1848-as eufóriában, hanem 1855-ben, amikor a bukás utáni elnyomás lassan már megszokottá vált. 1978-ban, a KRÚDY-centenárium évében a müncheni Griff kiadó MÁRAI javaslatára újra kiadta a regényt. A hazai kiadások mellett ez a megjelenés azért fontos, mert az előszót MÁRAI írta. Ebben párhuzamot von az 1956-os szabadságharccal és a megtorlást követő időszakkal, így az évszázados történelmi tapasztalatot már három korszakra is érvényesnek tekinti: „kevés idővel elébb kitört egy tűzhányó, titánok tüzes sziklákat dobáltak a vörhenyes égre. De a láva megalvadt, a hamu kihűlt… már nem a tűzhányó krátere, amiben élnek, hanem a mocsár. Ebből a mocsárból mászik elő az ál-Petőfi.”

A regény megírásához KRÚDY különleges forrásokat használt. A legfontosabb mű Ferenczy Zoltán monográfiája, a Petőfi eltűnésének irodalma (1910) lehetett, de emellett alaposan áttanulmányozta a korabeli sajtót, különösen a maga korában igen népszerű Vasárnapi Újság megfelelő évfolyamait. Kerüli a fikció látszatát, a regény fontosabb szereplői nem kitalált személyek. (A gondos adatgyűjtés önmagában is cáfolja az irodalmi közvélemény KRúDY-képét az „ösztönös alkotóról”.)

Az Ál-Petőfi szereplői egyfajta irodalmi Árkádiában élnek, mind rajonganak a költőkért, nem tesznek különbséget élet és irodalom között, tetteikben – a romantikus beleélés hatására – konkrét irodalmi mintákat követnek. A bukás utáni sokkból a reformkor biedermeier eszményébe menekülnek. KRÚDY számtalan archaikus nyelvi fordulattal („füredi emlény”), kor- és irodalomtörténeti emlékekkel, anekdotákkal idézi fel ezeket a regény jelenéhez képest is múltbéli éveket.

A szereplők „regényesek”, öltözékükkel JÓKAI regényalakjait utánozzák, a Petőfi-kultuszt kihasználó bujdosók pedig a költőről alkotott sztereotípiáknak próbálnak megfelelni. Ezek közül a legfontosabb a Szeptember végénben emlegetett „özvegyi fátyol”, és mint beteljesült jóslat, Szendrey Júlia új házassága, az önkénnyel megbékélni nem tudó szabadságharcos honfibúja és a „betyáros”, alföldi temperamentum, amit a Balaton-felvidéki szereplők a kelleténél egzotikusabbnak képzelnek el. A PETŐFÍ megtalálni vágyó szereplők négyökrös szekérrel utaznak, és minden helyzethez találnak alkalmas PETŐFI-idézetet. Az elviselhetetlen hiányérzetből kialakult kultusz a vallási áhítathoz áll közel, a költő ereklyéit szentképként tisztelik: „Egyik-másik verset tartalmazó képráma nemzeti szalaggal volt körülvéve, trikolor-darabocskákkal, forradalmi vitézségi rendjelek szalagocskáival, amelyeket a háznál megfordult bujdosó honvédek hagytak itt emlékben. Ilyen rámába volt foglalva a Talpra magyar és így volt az Egy gondolat bánt engemet.”

Az Ál-Petőfi alapján jól látható, hogy KRÚDY történelemszemlélete szerint az 1848-as szabadságharc leverése óta a hanyatlás, az értékek pusztulása megállíthatatlan folyamat. A regény középpontjában a halál áll (a tizedik fejezet, amelyben a regény szereplői körében negy tekintélynek örvendő fővárosi látogató, Lisznyai Kálmán elmeséli PETŐFI halálát), a bukott felkelés után minden csak pótcselekvés lehet, a költőket gyászoló, ál-Petőfik keltette illúziókba menekülő regényalakok saját pusztulásukra is ráébrednek. A farsangi hangulatú mulatozás – szerenád, dalárda udvarlás – haláltánccá változik, Lisznyai hazafias szónoklatát titkosrendőrök zavarják meg, az ál-Petőfik feltűnése valódi spicliket aktivizál, s a részletekből összeáll az általános – és immár nemcsak egy adott korhoz kötött – nemzeti identitás-válság képe: „Magyarországon vagyunk, ahol most mindenki álarcban jár. A forradalom árulói hamisítják a honfibút, míg az igazak börtönben szenvednek.”

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Franz Kafka: Az átváltozás

FRANZ KAFKA, aki német nyelven írta műveit, Prágában született és...

Close