A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Filozófia és megismerés

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
1843
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-29 Küldd tovább
  Letöltés

Ennél azonban valamivel mélyebbre kell ásnunk. Ehhez pedig azt kell észrevennünk, hogy a bölcsesség valamilyen tudásra, a megértés valamilyen állapotára utal. Ez pedig felveti e kérdést, hogy miféle tudás, illetve megismerés forog kockán, amikor filozófiával foglalkozunk.

Ha így tesszük fel a kérdést, akkor hamar szembekerülünk egy fontos elhatárolási kérdéssel. Ha a filozófia valamilyen tudást termel, akkor viszonyba kell állítanunk azzal az emberi tevékenységgel, amely kifejezetten a rendszerezett ismeretek előállítását célozza: a tudománnyal. Egyáltalán, miért beszélünk itt filozófiáról, nem pedig inkább tudományról?

Mi a viszony a filozófia és a tudomány között? Ez nehéz kérdés, mert nemcsak a filozófia, hanem a tudomány fogalmát is terheli egyfajta többértelműség. Az azonban biztos, hogy a filozófusok egy része kifejezetten tudománynak, az egyik tudománynak tekinti a filozófiát. Ám többnyire persze nem pusztán az egyik tudományágnak, hanem a tudomány egyik különleges területének. A filozófiát egyesek azért tekintik különlegesnek, mert a filozófiai megismerést kiváltképpen magas szintű módszertani tudatosság jellemzi. Ebben az értelemben jellemzi a filozófiát Edmund Husserl ‘szigorú tudományként.’

Mások szerint a filozófia azért különleges tudomány, mert ez foglalkozik az igazán magasrendű, elsődleges fontosságú megismerési problémákkal. Arisztotelész például azt mondja a filozófia által célba vett bölcsességről, hogy az „ésszel párosult tudományos megismerés, a legbecsesebb dolgokra vonatkozó tudomány, amely mindent betetőz.”

Az alternatív felfogás szerint a filozófia nem tudomány, hanem valami más. Itt is érdemes két markáns értelmezési lehetőséget megemlíteni. Az első Heideggernél jelenik meg. Eszerint a tudomány valami ‘levezetett’ dolog, amely meghatározott emberi tevékenységek keretei között jelenik meg. Ezért nem képes olyan eredeti módon megragadni a létezőt, mint a filozófia. A második, számunkra most fontosabb értelmezési lehetőség a fiatal Ludwig Wittgensteinnél jelenik meg. O úgy fogja fel a (természet)tudományt, mint amely a világra vonatkozó igaz kijelentések összessége.

A tudomány művelése tehát az igaz kijelentések megállapítását célozza. A filozófia ezzel szemben a gondolatok tisztázására, illetve a kijelentések világossá tételére irányul. A filozófiának a tudomány mellett vagy alatt, de semmiképpen sem mellette van helye. Ez arra utal, hogy a filozófia vagy azon ‘dolgozik tovább,’ amit a tudomány révén már megismertünk, vagy arra kérdez rá, hogy miben állnak a tudomány (például logikai) alapjai. Széles körben elterjedt, és eléggé meggyőző nézet, hogy amikor a tudomány alapjairól beszélünk, akkor az már nem tudomány, hanem filozófia.

Bár kényelmes lenne ebben a kérdésben semlegesnek maradni, sajnos, muszáj állást foglalnunk a filozófia és a tudomány viszonyát illetően, különben nyomasztóan homályos marad, hogy miféle tudásra is gondolunk, amikor a kurzus során ‘filozófiai megismerésről’ beszélünk majd. Az állásfoglalás pedig a Wittgenstein imént jelzett felfogására hasonlít majd.

Nos, a tudomány és a filozófia közötti viszonyt azért nehéz kibogozni, mert ha van is közöttük különbség, van valami, ami igen szorosan összekapcsolja őket: mindkettőben meghatározó szerepet játszik az ész tekintélyére való támaszkodás. Mind a filozófia, mind a tudomány kezdete az, hogy aki az észhez fordul (tehát gondolkodik), olyan tekintélyt fedez fel magában, amely túllép mindenen, ami személyes: olyan indokokat teremt, amely mindenkire kényszerítően hat, aki ugyancsak használja az eszét. A görög filozófia bizonyos értelemben pontosan akkor született meg, amikor a görögök ezt a tekintélyt megtapasztalták. Méghozzá a matematika formájában. Akinek világosan elmagyarázzák a Pitagorasz-tétel bizonyítását, annak egyszerűen nincs módja az ellenkezésre.

A tételt lefegyverző erejű érvek támogatják, amelyeket nem lehet anélkül elutasítani, hogy ostobának látszanánk. Az ész tehát képes olyan igazságok felfedezésére, amelyek megkérdőjelezhetetlen tekintélyként uralkodnak a vélekedéseink felett. Az is nagyon fontos, hogy az észnek ez a tekintélye, noha magunkban fedezzük fel, kifejezetten személytelen. Senkinek nem kell a Pitagorasz-tételt az én kedvemért elfogadnia, és nem kell tartanom tőle, hogy a bizonyítást elutasítják majd azok, akik nem szimpatizálnak velem. Az a tény, hogy egyes emberek egyetértenek vele, nincs kihatással a tétel, illetve a bizonyítás igazságigényére. Ráadásul ezt a tekintélyt minden értelmes ember megtapasztalja. Mindenkivel megesik, hogy egy tetszetős nézetet, ami egyébként fontos neki, azért ad fel, mert ellenkezik az ész belátásaival. Észreveszi, hogy hiába tetszetős, ha egyszer téves.

Mind a tudomány, mind a filozófia az észnek erre a tekintélyére támaszkodik. A tudomány ezt használja fel arra, hogy a világra vonatkozó tudásunkat kiterjessze, hogy a világra vonatkozó puszta vélekedéseket bizonyítható ismeretekkel váltsa fel. A filozófia azonban nem egészen ezt csinálja: nem arra irányul, hogy az emberi tapasztalat valamelyik területét feltérképezze. (A filozófiának nincsen is sajátos tudásterülete: bármilyen ismeretnek lehet filozófiai relevanciája.) A filozófia inkább ahhoz a felismeréshez kötődik, hogy az ész tekintélye, amit magunkban felfedezünk, nem tévedhetetlen.

Ami azt illeti, néha csúnyán cserbenhagy bennünket: néha éppenséggel az ‘okoskodás’ vezet hibához, zavarhoz és döntésképtelenséghez. Szerencsére azt is tudjuk azonban, hogy (bizonyos határok között) képesek vagyunk fejleszteni az észhasználat gyakorlatát. Képesek vagyunk az ész önkritikus használatára, és folytathatunk olyan párbeszédet másokkal, amely feltárja a gondolkodási képességünk hiányosságait. Bár ez az önfejlesztés sem teszi az emberi észt tévedhetetlenné, mégis sokat javíthat az emberi gondolkodás minőségén. Nos, a filozófia éppenséggel az észnek ezt az önkritikus használatát jeleníti meg. A filozófia tétje az ész belső tekintélyének megerősítése, illetve kiterjesztése. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a filozófia keretei között az ész képességeire és korlátaira összpontosítunk.

Ez, ha nem is a legteljesebb világossággal, de elég jól elkülöníti egymástól a filozófiát és a tudományt. A tudomány a világ megismeréséről szól, a filozófia pedig az észhasználat azon módozatainak tisztázásáról, amelyeket a világ megismerése során alkalmazunk. A filozófiai okoskodás előfeltételezi a világra vonatkozó tudásunk egészét. Akkor jelenik meg, amikor valami okból szükségét érezzük, hogy felülvizsgáljuk azokat a fogalmi szerkezeteket, gondolkodási mintákat, amelyek rendet visznek ebbe a tudásanyagba. A filozófia kritikai értékelésnek veti alá az észnek azt a teljesítményét, hogy formát ad a világra vonatkozó tudásunknak.

Mindez nem feltételezi azt, hogy az ész önkritikus használatát, amely a filozófiában megjelenik, tévedhetetlennek kell gondolnunk. A filozófiai okoskodás maga is csak a (tökéletlen) emberi ész egyik használata, ezért eléggé tökéletlen módon képes felügyelni az észhasználat többi módozatát. A filozófiai okoskodásnak is megvannak a maga (nehezen kitapogatható) határai.


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
Wittgenstein a filozófia feladatairól

Érdemes ezt az elemzést kiegészíteni még néhány szemponttal. Ehhez röviden...

Close