Vladimír Nabokov: Pnyin professzor

Nabokov munkásságának áttekintése

Vladimír Nabokov (1899-1977) az első hullámmal, 1919 áprilisában hagyta el Oroszországot. Bár gimnazista korában kiadott egy vékony verseskötetet, csak az emigrációban lett íróvá. Nyolc regényt írt oroszul (írói neve ekkor még Szi- RIN), a legkülönösebb a Meghívás kivégzésre (1935), ami negatív utópiaként is olvasható. 1940-ben családjával együtt Amerikában telepedett le. Sebastian Knight igazi élete (1941) című regényét már angolul írta. 1953-ban fejezte be a Lolitát, de a regényt a cenzúrától, a pornográfia vádjától tartva nem jelentették meg a nagy amerikai kiadók. Végül Párizsban adták ki két évvel később. A Lolita hamarosan akkora könyvsiker lett, amilyenre az Elfújta a szél óta nem volt példa Amerikában. Összesen mintegy húszmillió példányban kelt el. 1959-ben Nabokov visszatért Európába.

Pnyin professzor

Angol nyelvű műveiben, különösen a Pnyin professzor (1957) című regényében az utalások szintjén jelen van az orosz irodalom. Pnyin a XIX. századi orosz irodalom legismertebb hőstípusával, a felesleges emberrel rokon, de ezúttal a XX. század közepén bukkan fel, és egy másik nyelvet beszél. A regény szereplői a klasszikus orosz irodalomról és a kortárs emigráns írókról társalognak (Szirinről is!), a főhős orosz művelődéstörténeti munkán dolgozik. A műben bonyolult utalásokat találhatunk, Pnyin reménytelen szerelme egy helyen mint „szegény Liza” szerepel. Az orosz szentimentalizmus nagy alakja, Karamzin (1766-1826) írt ilyen címen érzelmes románcot, csakhogy Nabokov e regényében a kapcsolat pont fordított, Liza él vissza Pnyin odaadó ragaszkodásával.

Sajátos intertextualitás, ez esetben angol-orosz szövegközi áthallás jön létre, ami rendkívüli módon megnöveli az interpretáció lehetőségeit. Tán „az Anyeginnel fennálló titkos kapcsolatok” a legfontosabbak; a művet Nabokov angolra fordította négy kötetben, sorról-sorra kommentálva adta ki. Az Anyegin sok tekintetben rokonítható Nabokov irodalomeszményével. Nabokov szemben állt a kortárs divatirányzatokkal; bár művei a jelenhez szólnak, ezer szállal kötődnek a múlthoz. A formai újításoknál fontosabbnak tartja a kulturális folytonosság fenntartását. Hasonló szándékot az Anyeginben is megfigyelhetünk. A mű a Puskin korában már csaknem ódivatúvá vált verses regény formájában íródott, célja nem a külsőséges korszerűség, hanem a részletek aprólékos kidolgozásából adódó tökéletesség.

Az emigráns lét bizonytalan, halálközeli állapotát Pnyin egy helyen Puskin: Ha zajgó utcán mendegélek című versével jeleníti meg. A fordítási és nyelvtanítási problémákkal (vagyis kommunikációs nehézségekkel) küszködő Pnyin belebonyolódik a „Hol küld halált reám a sorsom? / Csatában? Útközben? Vízen?” sorok magyarázatába, majd néhány oldallal később így folytatja a most már önmagára vonatkoztatott felsorolást: „Netán a waindelli kampuszon?” Puskin a regényben megjelenített emigráns sors ellentétét is jelenti, hiszen soha nem hagyhatta el Oroszországot. Pnyin pedig, talán e vers hatására számot vet azzal, hogy idegen földön, Amerikában éri a halál. Naborokov itt az emigráns irodalom egyik legfontosabb toposzát idézi.

A történet 1953-ban játszódik, Pnyin kilencedik éve tanít Waindellben, és már abban reménykedik, hogy örök vándorlása véget ér. A folytonosságot megszakító múltbéli epizódok felidézik a forradalom előtti, szentpétervári gyermekéveket, a húszas-harmincas évek orosz emigrációjának szellemi életét és Lizával, volt feleségével folytatott megalázó románcát. A történetet látszólag kívülálló, mindentudó elbeszélő mondja el, aki az utolsó fejezetben váratlanul belép a regény világába. Pnyinhez való viszonya ambivalens, fölény és őszinte csodálat keveredik benne (egy helyen „szegény barátomnak” nevezi). Egyes szám első személyben megírt tárgyilagos visszaemlékezéseiből kiderül, hogy gyermekkora óta ismeri Pnyint, később pedig Liza beavatta őt Pnyinnel való kapcsolatába. Ő az a sikeres orosz emigráns író, aki mellett Pnyin tovább dolgozhatna az egyetemen, de erre az ajánlatra már korábban azt felelte: „Soha nem leszek a beosztottja”. Mivel az elbeszélő az első hat fejezetben nincs jelen, közlésének hitele kétségessé válik: a regényben Pnyin mellett sokszor Pnyin paródiája szerepel (a műben gyakori a hasonmás motívum), a paródia a regényben fontos szerepet játszó Cockerell műve lehet, aki órákon át szórakoztatja az emigráns írót Pnyin utánzásával. Az író elől menekülő Pnyin eltűnése itt válik véglegessé: a regény kerete lezárul, a kezdeti szituációt Cockerell alakítása készül megismételni.