Pennaháborúk. Különböző korok irodalmi vitái, perei a magyar irodalomban (a 19. században és a 20. század első felében)
A pennaháborúk vagy irodalmi perek (a per szó itt vita, perlekedés értelemben) kifejezés arra utal, amikor az írók, költők és műkritikusok a nyilvánosság előtt ütköztetik nézeteiket, eszmei áramlatok csapnak össze. Ezek a viták az irodalmi diskurzus alappillérei lettek, és meghatározták az irodalmi fejlődés irányát.
Pennaháborúk
- az első kultuszvita: az Árkádia-per
- az első plágiumvád: az Iliász-pör
- két perpatvar a nyelvújítás korából: ortológus és neológusok harca, jottista-ipszilonista háború)
- a kozmopolita költészet vitája
- két Ady-vita: duk-duk affér és a Rákosi-polémia
- a népi-urbánus ellentét
A nyelvújítás vitái
A pennaháborúk közé sorolható a nyelvújítási harc, amely a magyar szókincs tudatos megformálását és kibővítését célozta, és az egész 19. század irodalmi terét meghatározó diszkurzus volt.
A nyelvújítás fogalma
- A nyelv életébe történő olyan tudatos beavatkozás, amelynek célja a stílus, a nyelvi szerkezetek és a szókincs gazdagítása és korszerűsítése.
- A nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tudatos beavatkozása a nyelv életébe.
A nyelvújítás mintegy 100 évet ölel föl, Bessenyei György Ágis tragédiájától, a Magyar Nyelvőr című folyóirat megjelenéséig (1772-1872). Közel tízezer ma is használt szó került a nyelvbe, és megújult a stílus is.
A nyelvújítás vitáiból a két legfontosabb: a küzdelem legintenzívebb szakaszát a nyelvújítási harcot, valamint a jottista-ipszilonista háborút.
A nyelvújítási harc (1811-1819)
A nyelvújítás nagy vitái, csatái, a pennaháborúk tanulmányokban, röpiratokban és az azokra érkező válasziratokban folytak.
A nyelvújítás mozgalma, (egyben az ezzel járó nyelvújítási harc szimbolikus kezdőpontja) az 1811-es évvel vette kezdetét, ekkor jelent meg vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek munkája, a Tövisek és virágok c. epigrammagyűjteménye (amelyet a Magyar Elektronikus Könyvtár felületén tekinthettek meg), amelyben határozott állásfoglalást tesz a nyelv tudatos művelése mellett, dicsőíti a fentebbi stílust követő alkotókat, elítélte a maradiság híveit. Írása közüggyé tette a magyar nyelv ügyét, és két részre osztotta a nemzetet: ortológusokra és neológusokra, ezzel megkezdődött a nyelvújítási harc/vita.
A két tábor: ortológusok és neológusok
Ortológusok (hagyományőrzők)
A neológusokkal szembefordultak, mert féltették a hagyományokat. A nyelv organikus, természetes fejlődésében hívők és az erőszakos beavatkozás ellenzői, erre irányultak a pennaháborúk. Javaslataik pl. a nyelvjárási szavaknak köznyelvbe való beemelésével, az elavult szavak felfrissítésével, és fenntartásokkal viseltettek az újítások iránt. Központjuk Debrecen környéke és a Dunántúl. Elvetették az idegen minták követését, a nyelverőszakos fejlesztését, a radikális szókincs fejlesztést, szóalkotást. Fő képviselőjük Diószegi Sámuel, de közéjük tartozott Szentgyörgyi József és Somogyi Gedeon is.
Neológusok (nyelvújítók)
A tartalom teljes megtekintéséhez kérlek lépj be az oldalra, vagy regisztrálj egy új felhasználói fiókot!