Pennaháborúk. Különböző korok irodalmi vitái, perei a magyar irodalomban (a 19. században és a 20. század első felében)

A pennaháborúk vagy irodalmi perek (a per szó itt vita, perlekedés értelemben) kifejezés arra utal, amikor az írók, költők és műkritikusok a nyilvánosság előtt ütköztetik nézeteiket, eszmei áramlatok csapnak össze. Ezek a viták az irodalmi diskurzus alappillérei lettek, és meghatározták az irodalmi fejlődés irányát.

Pennaháborúk

• az első kultuszvita: az Árkádia-per
• az első plágiumvád: az Iliász-pör
• két perpatvar a nyelvújítás korából: ortológus és neológusok harca, jottista-ipszilonista háború)
• a kozmopolita költészet vitája
• két Ady-vita: duk-duk affér és a Rákosi-polémia
• a népi-urbánus ellentét

A nyelvújítás vitái

A pennaháborúk közé sorolható a nyelvújítási harc, amely a magyar szókincs tudatos megformálását és kibővítését célozta, és az egész 19. század irodalmi terét meghatározó diszkurzus volt.

A nyelvújítás fogalma

1. A nyelv életébe történő olyan tudatos beavatkozás, amelynek célja a stílus, a nyelvi szerkezetek és a szókincs gazdagítása és korszerűsítése.
2. A nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek) tudatos beavatkozása a nyelv életébe.

A nyelvújítás mintegy 100 évet ölel föl, Bessenyei György Ágis tragédiájától, a Magyar Nyelvőr című folyóirat megjelenéséig (1772-1872). Közel tízezer ma is használt szó került a nyelvbe, és megújult a stílus is.

A nyelvújítás vitáiból a két legfontosabb: a küzdelem legintenzívebb szakaszát a nyelvújítási harcot, valamint a jottista-ipszilonista háborút.

A nyelvújítási harc (1811-1819)

A nyelvújítás nagy vitái, csatái, a pennaháborúk tanulmányokban, röpiratokban és az azokra érkező válasziratokban folytak.

A nyelvújítás mozgalma, (egyben az ezzel járó nyelvújítási harc szimbolikus kezdőpontja) az 1811-es évvel vette kezdetét, ekkor jelent meg vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek munkája, a Tövisek és virágok c. epigrammagyűjteménye (amelyet a Magyar Elektronikus Könyvtár felületén tekinthettek meg), amelyben határozott állásfoglalást tesz a nyelv tudatos művelése mellett, dicsőíti a fentebbi stílust követő alkotókat, elítélte a maradiság híveit. Írása közüggyé tette a magyar nyelv ügyét, és két részre osztotta a nemzetet: ortológusokra és neológusokra, ezzel megkezdődött a nyelvújítási harc/vita.

A két tábor: ortológusok és neológusok

Ortológusok (hagyományőrzők)

A neológusokkal szembefordultak, mert féltették a hagyományokat. A nyelv organikus, természetes fejlődésében hívők és az erőszakos beavatkozás ellenzői, erre irányultak a pennaháborúk. Javaslataik pl. a nyelvjárási szavaknak köznyelvbe való beemelésével, az elavult szavak felfrissítésével, és fenntartásokkal viseltettek az újítások iránt. Központjuk Debrecen környéke és a Dunántúl. Elvetették az idegen minták követését, a nyelverőszakos fejlesztését, a radikális szókincs fejlesztést, szóalkotást. Fő képviselőjük Diószegi Sámuel, de közéjük tartozott Szentgyörgyi József és Somogyi Gedeon is.

Neológusok (nyelvújítók)