Hirdetés

A KÉT POLITIKUS

2 perc olvasás

A KÉT POLITIKUS – Vörösmarty Mihály

ELSŐ

Ötödször: ő volt, aki lábait
Kirakta a gyülésnek asztalán,
Mintegy jelentve, hogy lábával is
Tud annyit, mint a többiek fejökkel.

Hirdetés

MÁSODIK

Csak azt szeretném tudni…

ELSŐ

Negyedszer: ő volt, aki vítatá, hogy…

MÁSODIK

Nem foghatom meg…

ELSŐ

Ő volt, aki bölcsen megmutatta, hogy
Nem minden ember, ember.

MÁSODIK

Csak azt kivánnám tudni, vajjon én is
Olyan nem-emberféle vagyok-e?
Mert már, ha nem vagyunk mind emberek,
Alig hiszem, hogy én is az vagyok.

ELSŐ

Oh ő nagy ember!

MÁSODIK

     Ember is, nagy is!
De légyen úgy, én inkább nem leszek
Ember, csak ő oly, szörnyü nagy legyen.

     S mig így beszéltek a nyilt ablakon,
Látatlan kézből, mint egy-egy terítő
Oly óriás újságok hulltanak,
Elállt a szó a két bölcs ajakán.
S az ösztövérebb már nyelé mohón
A csalfa hírek zagyvalékait.
Tapasztalt szemmel mind a főbbeket
S az érdekesbet válogatva ki.
De a pohos, mint gőböly a mezőn,
Legelve mászott a nehéz betűkön,
S nem válogatva jót és érdekest,
Mi csak szemével összetalálkozék,
Tücsköt-bogárt mind összeolvasott,
Míg végre buzgósága elnyomá,
S dacára Pedro s Miguel hadának,
Kik egymást még javában öldösék,
S dacára minden Jackson s Ibrahímnak
Hallatta vastag horkantásait,
Egyszersmind megmutatva, hogy halál
S álom között, bár testvér-gyermekek,
Csak fül szerint is szörnyü a különség.

1834 ősze


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!