A KERESZT-ÚTRÓL.

A KERESZT-ÚTRÓL. – Tompa Mihály

Szép darab szőlője volt János gazdának,
Szüretkor boráért sok jó pénzt adának;
Hanem eggyé is tett ő éjet és napot;
Kapált, metszegetett, oltott, homlítgatott.

De Péternek nem volt a dolog kenyere,
Ki a bal mesgyéről szomszédos volt vele;
Éhnye, Péter szomszéd! János mindig mondta,
A kelmed szőlője beh gazos, beh ronda!

Történt pedig egyszer, ugy József-nap tájban,
Amint nyitogattak a hegyen javában,
Hogy Péter végezvén a kenyér-ebédet:
Szomszédjához egy-két szóra átallépett.

Szóba elegyedtek pedig egyről-másról,
A jó szüretről, a gazdag aratásról;
És Péter sohajtott, pipáját kiverve:
‘Csak nem jó idő jár a szegény emberre!’

»Még az idő ellen, felelt János gazda,
Nem igen nyithatjuk a szánkat panaszra!
Tavaly is csak termett, most is szépen nyílik, –
Csakhogy ne heverjen az ember fél-délig!«

‘Dejszen! monda Péter s megakadt a szava,
Maradhat én-tőlem nem soká a kapa!
Csak az Isten engem egyszer megsegítsen,
S Szentgyörgy-nap éjjelét érjem egészségben!’

János hogy ezt hallá, Péterre bámula,
Azután így szóla egy kis idő mulva:
»Ugyan Péter szomszéd, min töri a fejét?
Mi jóért várja ugy Szentgyörgy-nap éjjelét?«

‘Hát csak azért biz én, felelt lassan Péter,
Hanem aztán János gazda ne beszéljen!
Hogy csak egy szót szólok künn a keresztúton,
S pénzzel hozom tele mind a két szűrújjom.

Hanem jó-előre, mint már tavaly-nyáron,
Az ember egy halyag-mogyorófát vágjon,
S ha a tett-helyre megy, vegye a kezébe,
Írjon egy karikát maga körűl véle.

Azután ne féljen, mert abba a várba,
Nincs olyan teremtett állat, ki behágna;
Ló, szekér jön felé vágtatva az úton,
Tüzesen, csattogva, de meg ne mozdúljon!

Mikor aztán kérdik: no hát mi kell neked?
Csak azt felelje: pénz! Ne szóljon egyebet;
Megint ijesztgetik, de ha meg nem réműl:
Meg se tud mozdulni reggel a sok pénztűl!’

János haragosan felelt a beszédre:
»Nem szégyenli kelmed keresztyén léttére,
Hogy ilyen bolondok vannak az eszében?
Hisz a feje lágya benőhetett régen!

Dejszen nem ugy van az, édes atyámfia!
Kár a gazdagságért fáradni annyira;
Ha kegyesen élünk és dologhoz látunk:
Isten áldása lesz kincsünk, gazdagságunk!«

De bizony nem fogott a lecke Péteren;
Feltette magában, hogy ő csak kimegyen!
Rövid az éjszaka, nagyon hosszu a nap,
Ásó, kapa nehéz a dologtalannak!

Így volt Péter gazda; – végre valahára
Eljött a nap, melyet szívszakadva vára,
Kezébe fogván a mogyorófa-botot:
Jó napszállat után azzal kiballagott.

Lassan ment az idő. Hogy a kakas épen
Másodszor kiáltott a szomszéd helységben:
A keresztutra állt, s mint Jánosnak mondta,
Körül-kanyarított botjával a porba.

Sokáig állt ottan, reszketve és lustán,
De megint a sok pénz az eszébe jutván:
Neki bátorodott; egyszer csak fülébe
Ütődött valami szekérnek zörgése.

A zörgés hallatszott közelebb, közelebb…
Végtére meglátta Péter a szekeret; –
A lovak tüszköltek, a patkó szikrázott,
És pedig egyenest neki hajt, ugy látszott.

No itt van már…! Péter csendesen mormoga,
Örűlt, de meg félt is, vacogott a foga;
Csakugyan szekér volt, amit Péter látott,
Csakhogy nem pénzt hoztak ott a boszorkányok.

Mert hisz nincs boszorkány, az csak mende-monda,
Hogy megnyom álmadban s tehened megrontja,
Vagy a keresztuton sok pénzt dobál néked!
Amit Péter látott, az sem volt rosz lélek.

Hanem az ispánynak a szomszéd helységbe’,
Éjféltájban roszúl lett a felesége;
Az ispány kocsisa ment lovon, szekeren,
Hogy hirtelen doktort s orvosságot vigyen.

Látván, hogy már ott van, csak ugy vágja a port,
Péter bolond ésszel még a földre guggolt!
Félre-ugrott a két első ló hortyogva,
De a gyeplő-szárat a kocsis jól fogta.

S neki csavargatván a suhogó nyelet,
Nyaka közé szedett az ostorhegyesnek,
Most neki ment a ló, és a szegény Péter
Összevissza-törve maradt az útfélen.

Setét is volt, de meg idő sem volt elég
Utána-nézni, hogy min zakkant a kerék?
S Péter vérbe-fagyva ott feküdt reggelig,
Talán meg is hal, ha jókor meg nem lelik.

Azután sokáig nyomta még az ágyat,
Jobb lett vón meghalni, de mégis fellábadt;
Hanem tehetetlen maradt a munkára,
Mivelhogy koldus lett a keze, a lába.

Kéregetve járkált faluról falura,
Nyakából gyakorta kiszakadt a ruha;
Ahol kérdezték: hogy mi lelte a kezét?
Sirva beszélte el gyászos történetét. –

Gonosz uton a jót sohse keressétek!
A boszorkányságról beszélni is vétek;
Féljétek az Istent, hiven dolgozzatok:
S az ég áldásában ugy lesztek gazdagok!