Hősök, őrültek?

Hősök, őrültek? – Szabó Lőrinc

Őrültek ezek? Töprengő agyam
zúgott, bűvölten, gyáván, lázasan.
Együtt?… És össze?… Miért? Mért teszi,
mért tenné bárki, ami rossz neki?
Vagy a rossz nem rossz?… S tényleg, többnyire
vidámak voltak, mint az a vak zene,
a vendégek… Mi ebből az igaz?
Időnkint már gyanakodtam, hogy az
egész világ hazudik, s valahogy
nem bűn a bűn, nem titok a titok,
csak azzá teszik, csak kinevezik,
ilyenné-olyanná a dolgokat…
A korzón is láttam „a lányokat”:
egész rendesek voltak. Némelyik
furcsán mosolygott – nem tudom, hogyan –
s én elszégyelltem előtte magam
s úgy néztem rá, mint hősre, aki mer
dacolni ég s föld törvényeivel.