Felejteni?

Felejteni? – Szabó Lőrinc

Idegeidben azt a lobbanást,
tudod, melyiket, a villámcsapást,
amely megolvasztott, megvakitott,
s egy percre csillagokig tágitott,
s az utat közben, mely lángként sodort,
és mind jót, ami előtte volt,
s az utózengést, mely oly lankatag
zsongatta még ájult tagjaidat,
mondd, a zuhogó, görcsoldó varázst,
testedben azt az édes robbanást,
azt a legfőbb, közös pillanatot,
melynek nevet még semmi sem adott,
hacsaknem vallás, s amelyben velem
együtt haltál-születtél, gyermekem,
mondd, de csak úgy mondd, hogy ne mondd ki, mit,
mondd, édes, azt a percet, s társait
(ne is szólj, elég ajkad mosolya) –
el tudnád felejteni valaha?