Egyszerre mindenütt

Egyszerre mindenütt – Szabó Lőrinc

Ami enyém volt, mindig visszahítt,
tájak, asszonyok, könyvek. Mint akit
az eseményei építenek,
élményei: alkatrészeimet
láttam bennük, gerendázatomat,
nyílt vagy titkos falakat tornyokat,
szövetségeseket. Kincses rejtelem,
minden föld hívott, ismert, s idegen,
s tudással és gyönyörrel volt tele:
mint egy-egy nőbe, szerettem bele,
városokba, fénybe, Tátrába és
Dolomitokba, a Bakonyba: pénz
nélkül utaztam, diákmód, de szent
sóvárgással: mindig a végtelent
hurcolva, s tavat, rétet, hegytetőt
váláskor mint mennyei szeretőt
siratva – óh, számomra nincsen üdv,
míg egyszerre nem leszek mindenütt!