Pereat

Pereat – Madách Imre

Soká hivénk mindég hiába
S megint csak hittünk, bár a hit
Mindannyiszor hiú lidércként
Sárban hagyott, hinárba vitt.
El hát a hittel, félre véle!
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor –
S vágjuk falhoz a poharat.

Soká szerettünk mindhiába,
Mi áldozánk, más élvezett,
Hej, aki gyűlöl, nem csalódik,
S nem fosztja meg a szeretet.
El hát a szeretettel végre,
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor –
S vágjuk falhoz a poharat.

Rég kábit a remény csilláma,
Mig szivünk vére folydogál,
Kétségbesetten jól tudom, hogy
Régen kiszenvedt volna már.
El hát, el a reménnyel végre!
Fel, fel, kiáltsuk: pereat
Szivünkben úgy, miként ez a bor –
S vágjuk falhoz a poharat.

És mégis hogyha elvesz a hit,
El a remény és szeretet,
S helyette kétely, gyűlölet, meg
Kétségbesés foglal helyet:
Akkor mi is, s vélünk min a szív
Hőbb vágya függ – mind pereat,
S mint hogyha elfogy a nemes bor,
Vágjuk falhoz a poharat.