Ősi… régi…

Ősi… régi… – Kosztolányi Dezső

Kibújt a hold. Most nékimennek
a vágyaim a végtelennek.

Jaj, hogy mehetnék. Semmi célom,
ábránd a vágyam és acélom.

Babonás vágy űz, ősi, régi,
két ezredéves hősi, égi.

Lennék kisértet, jámbor ének
és árnya egy szent remetének.

Megállanék bús ablakoknál,
a csendbe, hol egy légy motoszkál.

Rohannék messze, egyre messzébb,
és tévedeznék, révedeznék.

Vágnék nyugatnak, napkeletnek,
és várnék, amíg elfelednek.