Nászi ének

Nászi ének – Kosztolányi Dezső

Szeretlek. Ám előtted nem kuszom.
Öblös mellemből boldogan – nyerítve –
zeng diadalmas, részeg himnuszom.

Tűzvész lobog merengő szemeimbe,
sokáig, oly sokáig vártalak,
hogy idejöjj az álmok kertjein te.

A csűr teli, tej és méz a patak –
ó szenvedés, ó élet aratása! –
Dús fürt dagad a tőkén hallgatag.

Álom-menyasszony, fáklyás arcu mátka,
tejet hozol és nyugtató mosolyt,
s csókod kalászos álmomat megáldja.

Érzesz-e már? A homlokom borong,
mezítlen állok – én vagyok a férfi –
izmos kezembe rengő vas-dorong.

Utunk lármás madárcsapat kiséri,
a csillagos mindenség integet,
tüzünkkel a nap lángvihara ég ki.

Kezed kezembe markol reszketeg,
s én két melled, két táncos lábad áldom,
és áldom a két álmodó szemed.

S arany kalász nevet a nászi ágyon…