SZÁRADOK, TÖRŐDÖM

SZÁRADOK, TÖRŐDÖM – József Attila

Száradok, törődöm,
korán elöregszem.
A sivatag földön
álmatlanul fekszem.

Éltető, friss nedvek
nagy eres husomba
nem öntenek kedvet
s epedek busongva.

Szemem is öregbül,
árnyékolja árok.
Könnyes bölcseség ül
rajta mint a hályog.

Gyors emlékpojácák
forgatnak meg ébren
s alva ujra játsszák,
mily bolondul éltem.

Nehéz ez a bánat,
nem birja az elme.
Ifjits meg, bocsánat!
Flóra szép szerelme!

1937. jún.