EMLÉK

EMLÉK – József Attila

Apró, kemény kontyú ángyom
réz-homloka fénybe cikkan,
réz-hajlással földet érint,
búzát kötöz csörögve a nyomainkban.

Ki kél pergő, könnyű hintón?
Arany haja sétál, mászkál.
Mi mint búza s ő pirosló
napernyővel, mint a pipacs, fölöttünk száll.

Ángyikám mint rézből öntött,
áll a zizegő mezőben.
Por lombjai hajladoznak.
Bogár szemén piros villog eltünőben.

Majd áttetsző krumpli gőzlött,
hűtötte a csendes este.
Ángyom sóhajtott s elvillant
a sűrűlő szürkületben még egy fecske.

S jóéjszakát szólt a szalma.
Jószágaink cirpelgettek
s jószágunk volt a föld, az ég,
a tücsköknek a csillagok felelgettek.

1932