HAJNALI SZÜRKÜLET
HAJNALI SZÜRKÜLET – Babits Mihály
Ez csak az éjnek betegsége… Lesz-e
valaha reggelebb?
Oly csöndes künn az utca, mint a messze
harcterek,
csak tompán hallok egy-egy elviharzó
gépkocsit,
mint távol ágyut, vagy mint hosszu jajszó
fütty sivit
a szomszéd pályaudvarról, homályos
harcijel,
üzenet a ködben, amelyre válasz
nem felel.
Az utca, óh az utca, néma, mint a
harcterek.
Árad, árad, mindent elöntve, kint a
szürkület.
939. ősz.
—
Vasárnapi csendes eső
mélán hull a házereszről
nedves az udvar szalmája
sáros csizma tapos rája.
A kocsiut csupa tócsa
száz bugyborék a hajósa
lassan száll le, elkanyarog
mint kis szennyes gondolatok.
Csirkék, tyúkok szomorúak
egy rossz szekér alá búnak
csúf a kakas, csorg a zápor
összeragadt farktolláról.
Állva alszik egy bús tehén
állva is kérődzik szegény
rá-ráébred az esőre
gőzöl ázott, meleg szőre.
Óh az eső rossz mulatság
nem mulat más, csak a kacsák
hangjuk mint a vásári síp
hápog hápog visit visít.
Máskülönben csak a csorgó
alatt muzsikált a hordó.
Sem emberszó, sem állathang,
ló sem nyerít, eb sem vakkant.
Zúg a zápor minden sülyed
elcsöndesült minden élet
agyamban is a gondolat
mint őrült a zuhany alatt.
Jaj komor vidéki udvar
sáros térő, piszkos pitvar!
Meddig kell még itten állni
ezt a záport végigvárni?
Mintha örökké omolna,
mintha más egyéb se volna
se nyomorgás, se háboru
ez is ép elég szomoru.
1940. nyár.
—
Világon való bujdosásaimnak
esztendeit szaporítani tetszvén
az én bölcs istenemnek,
engedé bár, hogy élvén élni bírjak
s ne legyen fáradt törzsem ága fösvény,
sőt holtomig teremjek.
De ahelyett kórokkal és sebekkel
ver ezerféle tarka nyavalyákkal,
se vége már, se hossza;
uj ostort vesz kezébe minden reggel
s versenyt gyötörve a komisz világgal
kinjaim sokszorozza.
Ki mondja még hogy életem unalmas,
mikor a saját testem hoz naponta
meglepetést, kalandot,
veszélyt és harcot, hősies vagy aljas
kinok élményét, s a vak unalomba
váratlan szörnyű hangot
visit minduntalan, új iszonyoknak
tárva utat birodalmába, mígnem
keskeny szobám kitágul – – –
940. okt.
