Babits Mihály: Húsvét előtt című vers elemzése
A teljes mű itt olvasható el: Babits Mihály – Húsvét előtt A Húsvét előtt cím a föltámadást, a béke eljövetelének reményét ígéri. A világháború alatt az emberi élet, a humanista értékek védelme érdekében tiltakozott az élet- és értékpusztítás ellen. A költemény szabad versre emlékeztető rapszódia, mely az expresszionizmus felé közeledést mutatja. A szenvedély szétfeszíti a formákat, s a vers a gondolatok és érzelmek hullámzását követve hosszabb ill. rövidebb rímtelen sorokra tagolódik.
Ritmusa is idegesen nyugtalan: inkább a hangsúly, mint az időmérték visz lendületet a sorokba. Zaklatott, egymásba indázó mellékmondatokból felépülő hatalmas versmondat a költemény első, nagyobb része. A merész igazság kimondásának félelme vissza-visszarettenti, eltéríti a költőt eredeti mondanivalójától, de a fokozódó belső kényszer végül is legyűri félelmét, s vállalva minden kint, mégiscsak kimondatja vele azt, amit a hosszú vers elején akart kikiáltani, miszerint elég, béke legyen végre. A versnek ez a legfontosabb üzenete: a háborús uszítással szemben a béke bátor, sok-sok más, merésznek számító gondolatot, új és új motívumot sodor magával a viaskodó, az akadályokat legyőző erkölcsi erőfeszítés.
Négyszer tér vissza ugyanaz a szenvedést is vállaló feltételes mellékmondat egy visszarettenő, megszakított főmondat kezdetével. Ezek teremtik meg a rendet, vagyis ezek alkotják a vers gerincét. A mellékmondat („akkor is”) folytatása első ízben még csak önbiztatás, nem a végső gondolat világgá kiáltása. Addig minduntalan nekigyürkőzve az erkölcsi parancs kikerülhetetlen kötelességének, felidézi a háború embertelenségét, melynek visszatérő szimbóluma egy Vörösmarty-műből kölcsönzött elem. Nem a szerelmet, embert, életeket pusztító háborús sikereket ünnepli a vers, hanem azt, aki először ki meri mondani a „béke” szavát. A lírai én annyi késleltető előkészület után végül maga mondja ki először ezt a szót egy zsúfolt jelzőbokorral kiemelve és felnagyítva a béke mindent megváltó erejét.
Miután a „szabadító, drága szó” végre elhangzott, a könnyed, magyaros dalforma jelzi a lélek viharainak elcsitulását: dallamos, kétütemű hetes és hatos sorok váltakozása hirdeti az általános megbékélést, megbocsátást, a tavaszi újjászületést. A félrímek csengése a húsvéti feltámadási ünnep alleluját hirdető harangszavát idézi, a mondatok és a ritmikai egységek egybeesése pedig a rendet, az áhított békét sejteti, ígéri.
Hatását fölerősítik a régi magyar klasszikusokra, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi s Ady költeményeire való „rájátszások”.
