Ki tudja?…

Ki tudja?… – Reményik Sándor

A rozsdamarta dombhát csupa cser:
Alacsony cserjék és nagyocska fák,
Az irígy lombok alján kis fenyő
Próbálgatja parányi sudarát.
Most nőtt a földből, de kutatja máris
Sóvárogva, hogy merre van az ég, –
Alacsony cserjék rozsdamarta népe
Elfogja kutató tekintetét.

Most született, de mintha máris zúgná
A szél fölötte az ítéletet.
Örökzöld álom rozsdamarta völgybe
Honnan is, hogyan is kerülhetett?
E rozsdamarta völgyben nincs igazság,
Ki nőni tud: annak van igaza.
Napfény nélkül, fojtó bozót között
Hogy nőjjön ez a kicsi mese-fa?

De mi lesz, hogyha mégis megered,
Nekibúsulva nőni kezd vadul,
A cserjék labirintjét áttöri,
S szédítő szál-fenyővé tornyosul?
S mi lesz, ha hosszú, hosszú elnyomásért
Minden új évvel új bosszút fogad, –
S kijutva, kiterjeszti karjait,
S egy erdő hal meg árnyéka alatt?…