Otthon 2.

Otthon 2. – Kosztolányi Dezső

Az esteli vonattal hazamentem,
és minden úgy volt, hogy régente még,
a holdsugár némán sütött a kertben,
sóhajtva lengtek a hűs jegenyék.

Csend volt. A mozdony füttye messze hangzott,
ballagva járkáltunk, én és anyám,
hallgattuk a nyolcórai harangszót,
és néztük a bimbót a rózsafán.

A gyertyalángnál a szabadban ettünk,
kísértve árnyként járt a múlt megettünk,
majd gyúlt a mécses, s a ház elpihent.

Én padra rogytam, s a bús éji csend
azt súgta, a futó élet lefoly,
bárhol keressük, célja nincs sehol.